Rétvári Bence: Sűrű időkben hideg fejre és magyar szívre van szükség

magyar idők
2023 március 11., 13:24

Sűrű időkben két dologra van nagyon szükségünk: hideg fejre és magyar szívre, mert ez az, ami meg tud minket óvni attól, hogy a biztonságunk, a békénk veszélybe kerüljön – mondta Rétvári Bence Vácon, az Országos Polgárőr Szövetség 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségén.

photo_camera Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az orosz-ukrán háborúra utalva azt mondta, a béke és a biztonság lett a két legfontosabb érték tavaly február 24. óta.

Rétvári Bence a polgárőröknek a közbiztonság érdekében nyújtott segítségét méltatva azt mondta, már a jelenlétük is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.

Elmondta, hogy tavaly a polgárőrök és a rendőrök 44 ezer esetben vállaltak közös szolgálatot, 393 ezer órányi közös szolgálatot teljesítettek. A polgárőrök a települések közbiztonsági védelme mellett a határvédelemben is szerepet vállaltak – mondta. 2022-ben nyolc hónap alatt összesen 13 ezer szolgálatban vettek részt, és segítették a határőrizet feladatait, amire szükség is volt, hiszen összesen 270 ezer illegális határátlépési kísérlet történt tavaly.

Elismerést kapott polgárőrök, hátul középen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.
photo_camera Elismerést kapott polgárőrök, hátul középen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője. Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy csütörtökön 15 tagország közös nyilatkozatot fogadott el az illegális migrációval kapcsolatban, ez felszólítja az Európai Bizottságot, hogy bocsásson rendelkezésre megfelelő pénzügyi támogatást a frontországoknak, a határvédelem-infrastruktúra minden típusára, beleértve a fizikai akadályokat is. Ez még nem jutott el a döntéshozókig, és az látható, hogy akik korábban ellenezték, hogy Európa meg tudja védeni a biztonságát akár külső határzárral is, azok eltökéltsége mit sem változott, ez hosszú vita – mondta.

Rétvári Bence és Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke (b) az Év polgárőr pedagógusa díjat adja át Szűcs János fővárosi polgárőrnek.
photo_camera Rétvári Bence és Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke (b) az Év polgárőr pedagógusa díjat adja át Szűcs János fővárosi polgárőrnek. Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

A polgárőrök munkáját méltatva példaként hozta, hogy Franciaországban 10 emberből 6 nem érzi teljesen biztonságban magát, a migránsok lakta negyedekben a franciák 83 százaléka hiányolja a rendőrök fokozottabb jelenlétét. Németországban 2021-ben a vonatokon 44 késes támadás történt, tavaly már 82, a peronokon 2021-ben „csak” 122, most 250.

Az államtitkár szerint Magyarországon az emberek 85 százaléka biztonságban érzi magát, és míg Svédországban az emberek 58 százaléka tart attól, hogy bűncselekmény vagy erőszak áldozatává válik, Magyarországon ez 4 százalék.

Rétvári Bence Polgárőr Érdemkereszt kitüntetést ad át Oliser Zsuzsanna kápolnásnyéki polgárőrnek.
photo_camera Rétvári Bence Polgárőr Érdemkereszt kitüntetést ad át Oliser Zsuzsanna kápolnásnyéki polgárőrnek. Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

A március 15-i ünnepre emlékezve azt mondta, amikor 1848-ban békésen győzött a forradalom, pontosan arra törekedtek, hogy Magyarország önállóan döntsön, a dinasztia semmilyen háborúba ne vigye az országot, az idegen katonákat vigyék el, a magyar katonákat ne vigyék külföldre. „»Legyen béke, szabadság és egyetértés!«, és most sem akarunk mást. Mindenkinek józan ésszel, hideg fejjel és magyar szívvel be kell látnia, hogy egy háború kapcsán is a legfontosabb, hogy azt elkerüljük” – mondta. (MTI)