Hazaengedték az M1-esen történt tömegbaleset több sérültjét

baleset
2023 március 12., 14:27

Az M1-es autópályán történt szombati tömegbaleset több sérültjét is hazaengedték már az ambuláns ellátásuk után, derült ki az MTI összesítéséből. A szombat délután történt tömegbalesetben összesen 41 jármű ütközött össze, köztük öt kamion. Egy 44 éves férfi elhunyt. A baleset során 39-en sérültek meg: ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. A sérülteket a mentők a győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították.

  • Kilenc sérült került a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházba, az intézmény tájékoztatása szerint közülük négyet vettek fel a kórházba, két felnőttet és két gyermeket. Négyük közül háromnak súlyos, de nem életveszélyes a sérülése. A további öt sérült ambuláns ellátásban részesült.
  • Szintén kilenc sérültet vittek a mentők a székesfehérvári Szent György Kórházba. Az intézmény tájékoztatása szerint egy embert bordatörés és légmell, egy másikat végtagtörés, egy harmadikat pedig szegycsonttörés miatt láttak el a kórházban. A többi sérült kisebb zúzódásokat szenvedett.
  • A budapesti, Fiumei úti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központba három sérültet - két nőt és egy gyermeket - szállítottak a mentők. Állapotuk stabil, nem életveszélyes. Az egyik nő könnyű medencesérüléssel szorul kórházi megfigyelésre. A másik nő könnyű sérülésekkel, zúzódásokkal került be, egy kétéves gyermeket műtéti kezelést nem igénylő combcsonttöréssel és zúzódásokkal vettek fel. Előreláthatólag napokon belül mindhárman elhagyhatják az intézetet.