Meghalt Dick Fosbury, aki forradalmasította a magasugrást

sport
2023 március 13., 20:55

Életének 77. évében vasárnap elhunyt Dick Fosbury amerikai atléta, aki a később róla elnevezett technikával forradalmasította a magasugrást és az 1968-as mexikói olimpián aranyérmet nyert a versenyszámban.

Fosbury örökre megváltoztatta az atlétikát, amikor a 68-as olimpián nem lábbal előre, hanem fejjel előre és hátrafelé ugrott át a léc fölött.

link Forrás

Korábban senki nem próbálkozott ezzel a technikával, és amikor az akkor 21 éves oregoni mérnök hallgató először ugrott a 68-as olimpián fejjel előre, háttal a lécnek, a sportszakírók és versenytársak kinevették. Addig ugyanis lábbal előre próbáltak minél magasabban átollózni az atléták a léc fölött, nem vetődtek mint valami fura hal. Végül aztán ő volt az egyetlen, aki 2 méter 20 centi magasan is át tudta ugrani a lécet, sőt, 2 méter 24 centivel megdöntötte az addigi rekordot. Mindezt felemás cipőben.

"Szerintem sok srác ki fogja próbálni a módszerem" - mondta győzelme után, amivel elképesztően alulbecsülte a hatását. Azóta ugyanis nincs olyan magasugró a világon, aki ne a Fosbery módszerrel versenyezne.

photo_camera Dick Fosbury történelmi ugrása. Fotó: -/AFP

Fosbury az olimpiai győzelme után befejezte az egyetemet, majd egy műszaki céget alapított Idaho államban. Később politikai pályával is kacérkodott, 2014-ben demokrata színekben indult az állami képviselőházi választásokon, de nem nyert. Halálának híréről hétfőn számolt be korábbi ügynöke, Ray Schulte az Instagramon. A sportoló, aki aranyérme és rekordja után sportolóként már nem tért vissza az olimpiára, múlt hétfőn ünnepelte 76. születésnapját. Fosbury nyirokrák küzdött, és Schulte közlése szerint vasárnap álmában érte a halál.