Friss
A kormány karácsony előtt adott ki egy rendeletet, aminek akkor csak Örményország és Grúzia felelt meg.
133 nap után előjött a rejtekhelyéről, hogy nagyszabású tüntetést vezessen a választást elcsaló Nicolás Maduro ellen.
Az Arsenal edzője a focitörténet egyik leghülyébb kifogásával magyarázta a vereséget, a liga visszaszólt.
A bébikrokodil-állkapocs kb. 777 grammot nyomott.
A magyar külügyminiszter Európa egyik legháborúpártibb Soros-ügynökének nevezte Radosław Sikorskit.
Zsarolóvírussal titkosíthatták az ingatlan-nyilvántartás adatait, nem tudni, mikor állhat helyre a rendszer.
A falka pont a térfigyelő kamera alatt rontott a kondára.
A belügyminiszter is kapott belőle.
Eddig tartottak a nagy területen mért, 10 fok fölötti csúcshőmérsékletek.
Direkt hagyott egy kicsit az arcán, úgy beszélt tovább.
A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó, aki tavaly öt nepáli migránst szállított, elmenekült.
Arra kérte Ukrajna szövetségeseit, hogy legyenek „gyakorlatiasabbak” ebben a kérdésben
A 2,7 milliós Örményország nem határos az EU-val, az 1980-as évek óta pedig szinte folyamatos vitában van a szomszédos, az EU fontos gázellátójának számító Azerbajdzsánnal, és a területén orosz katonai támaszpont is van.
Átlag fölött aggódunk amiatt, hogy a robotok térnyerése növelheti az egyenlőtlenségeket. Világszerte 36 országban, köztük 10 európaiban kutatta az amerikai Pew, hogy mit gondolnak az emberek a gazdasági egyenlőtlenségekről.
Karácsony Gergely főpolgármester elismerte a 444-nek, hogy a Budapest Brand költségvetési alku áldozata lett. Még nem világos, hogy teljesen megszűnik-e.
Sötét parkolási ügyek Újbudán.
A BKK szerint az új szabályozás segít csökkenteni a súlyos balesetek számát, miközben a haladási idő érdemben nem változik, mert napközben egyébként is ilyen sebességgel közlekednek az autók.
A Dániától való függetlenség elnyerése érdekében a grönlandi kormány a közleménye szerint „nyitott a legközelebbi szomszédainkkal való fokozott és konstruktív együttműködésre”.
A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.
Azt írják, „kénytelenek vagyunk politikai szándékot feltételezni Sára Botond mai Facebook-videójában bejelentett mondatai mögött”.
A paksi szerződést visszacsinálni nem lehet, részben újratárgyalni viszont igen, így gondolkodik a kínaiakkal kötött megállapodásokról is. Magyar Péter a Reuters hírügynökségnek beszélt arról, mit tenne győzelme esetén.
A Mészáros Csoport szerint a megállapodás „új szintre emeli az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát”.
A kohéziós alapok lehívási rangsorában nem állunk rossz helyen, a helyreállítási alapnál viszont utolsó előttiek vagyunk. Ráadásul Magyarország – a 27 tagállam közül egyedüliként – több mint 400 milliárd forintot már biztosan elveszített a rá jutó uniós forrásokból. Az is kétséges, hogy az idei költségvetés EU-s bevételei teljesülnek-e.
Vidámra tervezett podcast, ami végül kevésbé lett vidám. Mit várhatunk nőként 2025-től?
Tavaly 17,8 millió tonna ultrahideg orosz gázt szállítottak a hajók, több mint 2 millió tonnával több kötött ki az európai kikötőkben, mint egy évvel korábban.
Tovább az archívumba