Rosszul tájékoztatták a tömegbalesethez siető tűzoltókat az M1-esen

baleset
2023 március 14., 19:30

A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság csapata érkezett ki szombaton elsőként az M1-esen történt tömegbalesethez, amiben összesen 42 jármű ütközött össze, köztük öt kamion. Polgár Viktor, a tűzoltóság elnöke az RTL-nek azt mondta, már égtek a járművek, amikor kiérkeztek, ezért a sérültek keresése közben a tűz továbbterjedését is meg kellett akadályozniuk.

Két irányból közelítették meg az autópályát, nem tudták, mennyire van lezárva. Az első két fecskendő Pest irányából közelített, ezért meg kellett kerülniük a balesetet, és a távolsági felderítés alapján tudták eldönteni, hogy a további vízszállítók fel tudnak-e jönni szembe az adott útszakaszra.

„Ha erről több információnk van, akkor hamarabb is ki tudtunk volna érni, ha tudjuk, hogy teljes autópályazár van, és nem kellett volna azzal foglalkoznunk, hogy ... 2-3 percünk azzal ment el, hogy az autósok úgy be voltak állva, hogy nem tudtunk haladni, mert a mentősáv nem volt kialakítva. ”