Visszafogta magát pénzosztásban a Szerencsejáték Zrt., de Bayer Zsolt cégének így is jutott negyvenmillió

PÉNZ
2023 március 14., 05:16

A szokásosnál visszafogottabban jótékonykodott az elmúlt időszakban az állami lottócég, a Szerencsejáték Zrt. pénzéből a támogatásosztó leányvállalata négy hónap alatt mindössze 192 millió forintot osztott szét – írja a hvg.hu, hozzátéve, hogy ennyit máskor két hónap alatt kiszórnak, de tavaly előfordult, hogy egyetlen hónapban ennek több mint négyszeresét ítélték oda különböző célokra.

A lap közérdekű adatigénylése nyomán március 13-án frissített szerződéslista szerint novemberben és decemberben csak egy-egy kedvezményezett kapott támogatást, januárban kilenc, majd múlt hónapban kettő.

A legmagasabb támogatási összeg negyvenmillió forint volt, ezt az összeget ketten is megkapták:

  • az Aréna Média Consulting és Sportmarketing Kft.
  • és az 1100ÉV Kft., amelynek fő tulajdonosa Bayer Zsolt.

Az 1100ÉV Kft.-ben egyébként kisebbségi tulajdona van Bayer feleségének előző házasságából született fiának, Mihalovits Botond Tamásnak. A cég pedig felvette főtevékenységnek a járóbeteg-ellátást is, miközben Bayer 27 éves mostohafia beszállt a magánegészségügyi bizniszbe: résztulajdonos az AGORA Medical Center Kft.-ben, amelyben Papcsák Ferenc volt fideszes zuglói polgármester, az MNB jelenlegi felügyelőbizottsági elnöke is érdekelt.

Előbbiről, az Aréna Média Consulting és Sportmarketing Kft.-ről pedig annyit érdemes tudni, hogy a cég tulajdonosa Rózsa István, az ATV volt elnöke és tavaly december 31-ig igazgatósági tagja. Az ő cége a Rózsa Records Kft. is, amely tavaly augusztus 4-én szintén kapott 30 milliót.