Az MLSZ az MTVA mellett a Szerencsejáték Zrt.-vel is szerződött.
Kármán András az igazgatóság négy tagját is visszahívta.
Az állami energiacég új vezérigazgatója Bertalan Zsolt korábbi MAVIR-vezér lesz.
A Szerencsejáték Zrt. után a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről is leváltották a NER prémium káderét.
Fontos kádere volt a NER-nek.
A Szijjártó alá tartozó Eximbank is támogatta őket.
Az állami Szerencsejáték Zrt.-nél még tart a különleges nyereménycunami utáni hatósági vizsgálat, de ez nem érinti a nyeremények kifizetését.
Decemberben és januárban a szokásos havi összegek 30-40 szeresét ítélték oda.
Meg akarják nyugtatni a közvéleményt és a játékosokat.
A választás utáni hétvégén héten egyszerre vitték el a Skandináv lottó, a hatos lottó, az ötös lottó és a Joker főnyereményét is.
Az érdemkereszttel kitüntetett Bogár László már két éve tudja, hogy a kegyelmi üggyel egy nemzetközi összeesküvés indult Orbán megbuktatására, mert ő a 3000 éves magyar szellemiség képviselőjeként az új világrend zseniális szóvivője.
Az állami vállalat koncertsorozata épp a kampányzárók idején ér véget.
A szilveszteri szuperlottón egy páratlan és négy páros számot húztak ki.
Azt hiszed, hogy ha valami ingyen van, akkor az az imádkozás? Nem akkor, ha egy KDNP-s háttérszervezet illeszti a jobb tenyerét a balra: Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány 8 millió forintot vihetett haza.
Hadházy Ákos szerint 4-500 millió forintba is fájhat egy ilyen hűvösvölgyi házikó.