2019-ben nagy építkezés kezdődött Balatonhenyén. A több telek összevonásával kialakított földterületre 740 négyzetméteres főépületet, nyári lakot és fürdőépületet is álmodott a tulajdonosa. Guller Zoltán, a Magyar Turizmus Ügynökség vezére kezdett bele, majd továbbadta hozzá közel álló üzletembereknek, onnan egy magántőkealapba került, a végállomás Oszkó Péter lett.
A bőven milliárdos nagyságrendű, abban a balatonfelvidéki falusi környezetben megalománnak is nevezhető építkezésről nehezen hitte el a közvélemény, hogy tényleg Gulleré, vagy Guller embereié, jobbára Orbán Ráhelt sejtették mögötte, de ez soha nem bizonyosodott be. Oszkó Péter mindenesetre épp a 444-nek tette le az esküt, hogy ő nem frontol senkinek, az építkezésből kitáncoló egykori tulajdonosi kör valóban elengedte az ingatlant, amelyet így jó áron szerzett meg.
Akárhogy is volt, ha magának szedte össze rá a pénzt, ha Orbán Ráhelék strómanja volt, a balatonhenyei beruházással évekkel ezelőtt világossá vált, hogy Guller több volt, mint sima cégvezető – az egyik legmagasabb szintű NER-es végrehajtó lett, személyes összeköttetésekkel a miniszterelnöki családhoz.
Orbán Ráhelék után most a hírek szerint ő is külföldre költözne, és hallani sem akar róla, hogy közszereplő lenne, miután másfél évtizeden át adta a nevét ahhoz, hogy közpénzmilliárdok vándoroljanak NER-es oligarchákhoz és csókosokhoz.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A vendéglátószektor megmentése helyett a NER-vállalkozók és fideszes önkormányzatok támogatása élvezett elsőbbséget.
A vizsgálat megállapította, hogy az állami cég az online zárási folyamat során eltért a jóváhagyott játéktervtől. De hogy pontosan milyen mulasztás történt, az nem derült ki.
A helyükön Mészáros Lőrinc építkezhet.
A fő feladata a kormányzati digitalizáció és a digitális állampolgárság megteremtése.
A legfőbb ügyész esete a Kisfaludy-programmal.
A központosítással létrejönne a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség, a legfontosabb arcokat tájékoztatták első körben.
Az összeg fele vissza nem térítendő állami támogatás lesz.
Az állami Szerencsejáték Zrt.-nél még tart a különleges nyereménycunami utáni hatósági vizsgálat, de ez nem érinti a nyeremények kifizetését.
Decemberben és januárban a szokásos havi összegek 30-40 szeresét ítélték oda.
Megnéztük, hogy áll az a balatonhenyei birtok, amit a pletykák szerint Orbán Ráhel építtet magának. A projekt Oszkó Péter cégének nevén van, aki megkeresésünkre úgy döntött, most először nyilatkozik a beruházásról, mert elege van a valótlan szóbeszédekből.
A Magyar Turisztikai Ügynökségtől vették el a feladatot. A beruházás korábban heves tiltakozást váltott ki.
Azután lett nagyobb a befolyása, hogy a kormány 2 milliárdot tett félre az ágazat fejlesztésére.
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Szerencsejáték Zrt. volt csúcsvezetője sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta az információt. Helyette kiakadt, hogy megkeresték őt.
A turisztikai ügynökség vezetője beszélt róla, hogy a miniszterelnök lánya is részt vesz a stratégiaalkotásban.
Az Antenna Hungária költheti el a zenészek támogatására fordítható majdnem teljes összeget. Egy alvállalkozó már meg is mutatta magát.
Azt hiszed, hogy ha valami ingyen van, akkor az az imádkozás? Nem akkor, ha egy KDNP-s háttérszervezet illeszti a jobb tenyerét a balra: Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány 8 millió forintot vihetett haza.
A Szerencsejáték Zrt. után a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről is leváltották a NER prémium káderét.
A 24.hu kiperelte a titokban kiosztott támogatások dokumentációját, így derült ki, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség nem mondott igazat.
Egy egész ország fogott össze a volt felcsúti polgármesterért.
Olyan bűz van a Turisztikai Ügynökség szállodás pályázata körül, hogy az ember nem kap levegőt.
Az állami vállalat koncertsorozata épp a kampányzárók idején ér véget.
A tíz legtöbb turisztikai támogatást kapó település közé befért Felcsút is.
Hadházy Ákos szerint 4-500 millió forintba is fájhat egy ilyen hűvösvölgyi házikó.
A Magyar Turisztikai Ügynökség korábban azt állította, 1,5 milliárdot fizettek az influenszereknek a 2024-es bulin, de ez nem volt igaz. Közérdekű adatigényléssel kértük ki a neveket, a helyszíneket, a programokat és a költségeket.
A Magyar Turisztikai Ügynökség inkább nem árulja el, kik ítélték oda a szállodafejlesztést támogató Kisfaludy-program pénzeit.
56,4 milliárd forint, továbbá 49,5 milliárd baráti hitel.