HVG: Külföldre költözhet Guller Zoltán, a NER prémium kádere

belföld

Guller Zoltán családjával együtt elhagyhatja Magyarországot, és Németországba költözhet, tudta meg a hvg.hu, amely az Orbán-kormány jolly joker menedzserének is nevezi Gullert, mivel éveken át – egymás után és párhuzamosan – több NER-kedvenc pozíciót is betöltött.

Guller Zoltán a lap információit sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, illetve teljesen felháborodott azon, hogy egyáltalán megkeresték. Ugyanis szerinte ő csak volt közszereplő, a telefonszám is, amin elérték, magántelefonszám, ezért kikérte magának, hogy „zaklatják”.

Fotó: Németh Dániel/444

A lap felidézi, Guller az elmúlt másfél évtizedben számos pozícióban próbálta már ki magát: dolgozott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban titkárságvezetőként, volt ügyvezető a Humán Jövő Közhasznú Nonprofit Kft.-nél és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-nél, vezérigazgató a Hunguest Vagyonkezelő Zrt.-nél. Volt a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál is miniszteri biztos. Majd kinevezték a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának és a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztosnak, a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. vezérigazgatójának, bekerült a Vodafone igazgatóságába, ahogy a Budapest Airportéba is, de felügyelőbizottsági tagja volt a 4iG Nyrt.-nek is.

A Tisza-kormány hatalomra kerülése után azonban fokozatosan felmentették őt a pozícióiból. Előbb a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjairól váltotta le Kármán András pénzügyminiszter Guller Zoltánt. Majd néhány nappal később Kapitány István gazdasági miniszter jelentette be Facebookon, hogy visszahívta a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt-nél betöltött Igazgatóság elnöki, egyben tagi tisztségéből a NER prémium káderét.

Kapcsolódó cikkek