„A mai nappal felmentettem a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt” - jelentette be Kármán András pénzügyminiszter. A rövid közleményhez még annyit tett hozzá, hogy a Szerencsejáték Zrt. vezetését a helyettesítési rend szerint - átmenetileg - a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs Attila látja el.
Guller Zoltán fontos fogaskereke volt a NER-nek, mielőtt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tavaly rábízta volna a szerencsejátékokból befolyó bevételek felügyeletét, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője volt, amire hagyományosan Orbán Ráhel befolyási övezeteként tekintettek. 2018-ban Guller bevonta a miniszterelnök lányát az új országkép kidolgozásába. Vezetése alatt alaposan megszórták a NER-közeli vállalkozókat turisztikai támogatásokkal.
Az elmúlt években az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. is gyakran működött kifizetőhelyként. Tavaly Orbán polgári körös alapítványa kapta onnan a legtöbb szponzorpénzt, de jutott Pataky Attilának és a parlamenti imacsoportnak is. A kampány alatt pedig az állami cég főleg a billegő, illetve erősen fideszesnek hitt körzetekben szervezett bulikat. A választások után hatósági vizsgálat indult a vállalatnál, miután négy játékban (Skandináv lottó, Hatoslottó, Joker és Ötöslottó) is telitalálat született, ráadásul az Ötöslottón a játék valaha volt legnagyobb főnyereményt vitték el.
A vendéglátószektor megmentése helyett a NER-vállalkozók és fideszes önkormányzatok támogatása élvezett elsőbbséget.
Azután lett nagyobb a befolyása, hogy a kormány 2 milliárdot tett félre az ágazat fejlesztésére.
Meg akarják nyugtatni a közvéleményt és a játékosokat.
Szakmabeli források szerint Orbán lányának komoly befolyása van az ügynökségen belül, de Guller szerint a miniszterelnök lánya csak ingyen segít kitalálni az ország új turisztikai imázsát.
Azt hiszed, hogy ha valami ingyen van, akkor az az imádkozás? Nem akkor, ha egy KDNP-s háttérszervezet illeszti a jobb tenyerét a balra: Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány 8 millió forintot vihetett haza.
De megtartja pozícióját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél is.
Az állami vállalat koncertsorozata épp a kampányzárók idején ér véget.