Rengeteg ajándékot, közöttük drága karórákat és páncélozott luxusjárműveket kaptak az elmúlt húsz évben magas rangú külföldiektől pakisztáni kormánytisztviselők és politikusok - derült ki a frissen közzétett adatokból.
Az adatok alapján, amelyeknek a titkosságát a kormány a hét végén szüntette meg, a pakisztáni politikai és közigazgatási elit 2002 óta hivatali tevékenysége keretében kolosszális mennyiségű luxusterméket kapott ajándékba. Pakisztánban a kormány és a parlament vezetői, valamint bizonyos közigazgatási tisztviselők kötelesek bejelenteni minden ajándékot, de eddig a drágább ajándékokat csak úgy tarthatták meg, ha kifizettek értük egy csökkentett árat.
Kedden Marijum Aurangzeb tájékoztatási miniszter bejelentette, hogy a kormány új korlátozást vezet be, amelynek értelmében a 300 dollárnál (110 ezer forint) értékesebb tárgyakat nem lehet megvásárolni és megtartani. Az archívumból kiderül, hogy a februárban elhunyt Pervez Musarraf megtartott egy 250 dollár értékű gyöngysort, amelyért 2006-ban 750 rúpiát (akkori árfolyamon 11 eurót) fizetett.
Aszif Ali Zardari volt elnök három páncélozott járművet kapott ajándékba azután, hogy a felesége, Benazir Bhutto - az első nő, aki egy muszlim országot vezetett - 2007-ben merénylet áldozata lett. A Toyota városi terepjáró és a két BMW értéke mintegy 1,6 millió dollár volt, de Zardari csak 240 ezer dollárnak megfelelő összeget fizetett ki, hogy megtarthassa őket.
A listán - amelyen az adományozók neveit nem tüntetik fel - szereplő több tucatnyi politikushoz hasonlóan Imran Hán volt miniszterelnök 2018-ban hatezer dollárért vásárolhatott meg egy megközelítőleg 32 ezer dollár értékre becsült Rolex karórát.
Hánt, akit 2022 áprilisában távolítottak el a hatalomból bizalmatlansági szavazással, de továbbra is igen népszerű, azzal vádolják, hogy nem jelentette be a megbízatása alatt kapott összes diplomáciai ajándékot, és több ajándék eladásával bevételre tett szert. Imran Hán letartóztatását azóta elrendelte a bíróság, amiért nem jelent meg az erről szóló tárgyaláson, de hívei a volt miniszterelnök rezidenciája előtt akadályozták meg a rendőröket abban, hogy elvigyék az ellenzéki politikust. (MTI)