Komolyan vehetetlen klímatervekkel szédítenek a világ legnagyobb cégei

Zöldnek lenni mostanában nagyon divatos dolog, így a világ legnagyobb vállalatai, a legismertebb ruha- és csokimárkáktól iparvállalatokon át olajcégekig igyekeznek meggyőzni fogyasztóikat, hogy a negyedéves profiton kívül a klímakatasztrófa elkerülésével is foglalkoznak. A fogyasztók és befektetők pedig ezt egyre inkább el is várják a vállalatoktól. Ezért egyre több cég áll elő fenntarthatósági kampányokkal, hirdeti a zöld innovációit, vagy akár vállalja azt, hogy pár évtizeden belül karbonsemlegessé válik. Csakhogy egy nemrég megjelent kutatás szerint ezeknek a vállalásoknak a nagy része szinte teljesen komolyan vehetetlen ígérgetés, ami alig vezet majd valódi kibocsátás-csökkentéshez. Ez pedig azt jelenti, hogy bár a világ legnagyobb vállalatainak is muszáj lenne csökkenteni a károsanyag-kibocsátásaikat, hogy elkerülhető legyen a katasztrofális klímaváltozás, az olyan, világszerte ismert márkák, mint az Amazon, a Google, a Volkswagen, a Mercedes vagy a Nestlé többet beszélnek a kibocsátáscsökkentésről, mint tesznek is érte. Bár vannak jó példák és pozitívnak mondható trendek is, a legtöbb óriásvállalat vagy nem mondja el, hogyan is csökkentené pontosan a karbonlábnyomát, vagy olyan módszerekkel tenné, amihez egyszerűen nem elég ez a bolygó.

Zöldülő óriáscég?

A Corporate Climate Responsibility Monitor 2023 című jelentést a New Climate Institute nevű német kutatóintézet és a brüsszeli Carbon Market Watch állította össze, megvizsgálva 24 multinacionális vállalat elérhető klímaterveit és stratégiáit. A jelentés szerzői nyolc szennyező iparág 3-3 legnagyobb globális vállalatát választották ki abból a több mint 900 cégből, amelyek valamilyen kezdeményezésen keresztül csatlakoztak az ENSZ Race to Zero elnevezésű kampányához. Ebben a kampányban több száz önkormányzat, egyetem, vállalat vesz részt világszerte, vállalva, hogy együtt felgyorsítják a gazdaság dekarbonizációját. Hogy ez a vizsgált vállalatok szempontjából mekkora képmutatás, arra máris kitérünk. Az elemzésbe bevont 24 vállalat 2019-ben együttesen 2,2 gigatonna széndioxidnak megfelelő kibocsátásért volt felelős, ami a globális kibocsátás 4 százaléka.

Csatlakozz a Körhöz még a tavalyi árakon!

Minden drágul, hamarosan a 444 is. Legyél most az előfizetőnk még a tavalyi áron!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.