Ráczné Földi Judit szerint újságírók abuzálták a nemzeti ünnepen

POLITIKA
2023 március 16., 07:38

„Olyan dolog történt velem tegnap, amit sosem gondoltam volna. Részt vettem a DK március 15-ei ünnepi rendezvényén az Egyetem téren. Felemelő volt a több ezer ember jelenléte, de hiába volt hideg, nekem hamar melegem lett” – írja Ráczné Földi Judit a DK csütörtök reggel kiküldött sajtóközleményében, aminek az alábbi címet sikerült adni:

„Abúzus a nemzeti ünnepen?” Ráczné – akit Gyurcsány Ferenc nemrég kínosan hosszú ideig ölelt a parlamenti ülésterem kellős közepén, és aki szerint a Momentum elvette tőle élete egyik legszebb napját – most úgy érzi, már nemcsak a Momentum, de a HírTv, sőt a Telex áldozata is lett. Legalábbis beszámolója szerint, amit így folytat:

„Ahogy megérkeztem a környékre már jött is elém a propagandasajtó és a színpadig kísért a HírTV egyik embere, ugyanazt a kérdést hajtogatva megállás nélkül: zaklatásként, abúzusként éltem-e meg Gyurcsány Ferenc elnök úr ölelését a parlamenti eskütétel után?”

Ráczné Földi Judit esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án
photo_camera Ráczné Földi Judit esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

De ahogy írja, „ez még nem nagyon lepte meg”, mert „a Hír Tv sok éve ezt csinálja, számukra ez az újságírás”, az már inkább „meglepte”, ami a rendezvény után történt.

„Ezúttal a Telex szegődött a nyomomba, és ugyanazzal a stílussal, ugyanazzal az egy kérdéssel, mint egy órával korábban a fideszes propagandasajtó munkatársa. Az autóig kísért, kínos közelségben, és erőszakosan folyamatosan ugyanazt kérdezgette, mint a HírTv-s kollégája. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténik.” Ráczné beszámolójában ezután úgy fogalmaz: „Pontosan tudom, hogy a sajtó dolga, hogy kérdezzen. Ha valaki, akkor én aztán az elmúlt időszakban különösen megtanultam azt is, hogy nekünk politikusoknak pedig sokkal többet kell tűrni”. Ezen a ponton pedig nyilván mindenki érzi, hogy Ráczné egy hatalmas „DE”-vel folytatja, és tényleg:

„De, hogy a nemzeti ünnepünkön ugyanaz az egyetlen kérdés érdekli a Hírtv-t és a Telexet, ráadásul egy olyan kérdés, amit már több helyen megválaszoltam, az elgondolkodtató.” Írását végül azzal zárta, hogy Gyurcsány Ferenc baráti ölelését nem élte meg abúzusnak, és itt egy újabb „de” következett:

„De amit ma a Hírtv és a Telex csinált velem utcai üldözésben, érezhetően azzal a céllal, hogy egy újabb kínos lejárató anyag készülhessen rólam, azt valóban zaklatásnak éltem meg!”