Hatalmas politikai show-val indul a volt pakisztáni kormányfő pere

külföld
2023 március 18., 12:11

Fokozott készültséget rendeltek el a pakisztáni fővárosban Imran Hán volt kormányfő szombati bírósági meghallgatása miatt, a korrupcióval vádolt volt miniszterelnök konvoját lényegében lerohanták Hán hívei. A rendőrség távollétében behatolt az Hán lahori rezidenciájába.

photo_camera Támogató tömeg kíséri Imran Hán konvoját. Fotó: KHURRAM AMIN/Anadolu Agency via AFP

A volt miniszterelnököt azzal vádolják, hogy miniszterelnökként drága ajándékokat, köztük órákat és páncélozott járműveket kapott ajándékba külföldi tisztségviselőktől, amiket aztán Dubajban eladott, a pénzt pedig zsebre tette és nem tűntette fel a vagyonnyilatkozatában. Az ügyben a múlt héten beidézte az iszlamabadi bíróság, azonban ott nem jelent meg. A rendőrség ezután a bíróság parancsára megpróbált bejutni Hán Lahor városában lévő rezidenciájára, ahol a volt miniszterelnök hívei összecsaptak a rendőrökkel. Rendőrségi beszámolók szerint a rezidencia előtt az emberek kövekkel és téglákkal dobálták a rendőrtiszteket, akik könnygázzal igyekeztek feloszlatni a többszáz fős tömeget. A zavargásokban több mint száz rendőr megsebesült.

A bíróság és Hán ezután alkut kötött: ha a politikus szombaton önként megjelenik a bíróságon, nem küldik rá a rendőrséget. Hán ebbe bele is egyezett, így saját konvojával, saját fegyveres kíséretével indult szombaton Iszlamabadba. Az indulás azonban elég nehézkes volt, a konvoj alig tudott elindulni a rezidencia előtt gyülekező hívektől.

photo_camera Imran Hán Fotó: AAMIR QURESHI/AFP

A pakisztáni főváros egy részét a meghallgatás idejére lezárták és a gyülekezést és politikai tiltakozást átmenetileg megtiltották, a fővárosba behajtó autókat pedig folyamatosan ellenőrzik. Így sem sikerült viszont meggátolni, hogy a bírósághoz érkezve is hatalmas támogatói tömeg fogadja a volt kormányfőt.

Hán nem sokkal a tárgyalás kezdete előtt a Twitter-oldalán írta meg, hogy távollétében a rendőrség behatolt lahori otthonába, ahol felesége tartózkodott.

A Reuters hírügynökségnek még az otthonában adott, szombati interjújában a 70 éves politikus elmondta, hogy a biztonság kedvéért bizottságot állított fel a párt élére, amelyre a döntéseket bízza abban az esetben, ha börtönbe jutna. Noha novemberi kampánya során egyszer már rálőttek, elmondása szerint "az életem most még nagyobb veszélyben van, mint akkor volt". Hozzátette: "félek, hogy országszerte nagyon erős válaszreakciója lenne annak, ha letartóztatnának vagy merényletet követnének el ellenem".Hán úgy véli, a jelenlegi vezetés "fenyegetve érzi magát" általa, és szerinte személyes konfliktusokból adódóan a hadseregnek is szerepe volt abban, hogy megdöntsék a hatalmát. A katonaság korábban már tagadta ezt az állítást.

Hán-t 2022 áprilisában bizalmatlansági indítvánnyal távolítottak el a hatalomból. Ő azt állítja, hogy egy amerikai összeesküvés eredményeképpen a hadsereg részvételével végrehajtott akció volt. Azóta több országos tüntetést szervezett, és előrehozott választások kiírását követeli. (MTI)