Magyar önkéntesek 210 biciklit gyűjtöttek össze és szállítanak le ukrán rászorulóknak

ÉLET
2023 március 22., 09:19

Célba ért a Dániából indult Bikes4Ukraine című kezdeményezés magyar leágazása: önkéntesek a tervezett 150 helyett végül 210 kerékpárt gyűjtöttek össze ukrajnai rászorulóknak, belső menekülteknek, szociális munkásoknak, önkéntesek részére, és a rakomány már úton is van Kijev felé.

link Forrás

A Bikes4Ukraine magyar különítménye még decemberben kezdte meg a gyűjtést, akkor érkezett az első adománybicikli, egy KTM típusú bicikli, amit aztán sok másik követett.

A szervezők szerint akkora siker a kezdeményezés, hogy több kerékpár érkezett, mint amennyi a Belgiumból vagy a Berlinből indult kamionokra felfért. Nagy adag segédeszköz illetve alkatrészt is érkezik a rakománnyal.

Érkezett bicikli Budapesten kívül Balatonfűzfőről, Budakalászról, Dorogházáról, Gödről, Hosszúhetényből, Monorról, Orfűről, Pécsről, Pilisszentivánról, Pomázról, Szentendréről, Székesfehérvárról, Szigetszentmiklósról, Tökről, Ürömről és Zsámbékról.

A kerékpárokat Kijevben helyi szervezetek bevonásával még egyszer átnézik és szükség esetén javítják, és onnan szállítják majd tovább Ukrajna különböző részeibe, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

„A kerékpár nemcsak egy hasznos közlekedési eszköz a városi dugókban, hanem a szabadság szimbóluma azoknak, akik szinte mindent elvesztettek. Ahogy 1945-ben és 1956-ban Budapesten, úgy ma Ukrajnában is sokaknak a bicikli az egyetlen közlekedési eszköz az üzemanyaghiány, az akadozó közösségi közlekedés, a szétbombázott utak és szitává lőtt autók között” - áll a Bikes4Ukraine bejegyzésében.

A szervezet egyelőre nem fogad további bicikliket, de a szervezet dániai központja továbbra is várja a felajánlásokat.