Macront zavarta a luxusórája a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló interjúja közben

külföld
2023 március 24., 21:07

Sokakat felháborított Emmanuel Macron francia elnök luxusórája, amit a nyugdíjkorhatár emeléséről adott interjúja közben viselt. Az óra árát sokan helytelenül harmincmillió forintnyi euró fölé tippelték, de a hivatalos egymilliós összeg se kevés.

link Forrás

Franciaországban állandó a tiltakozás a kormány által áttolt nyugdíjkorhatár-emelés miatt. Macron a törvényt indokolva az interjú egy pontján az asztal alá vitte mindkét kezét, majd visszaemelte, immár az óra nélkül. Ezzel sikeresen felhívta a figyelmet az egyébként másfél éve rendszeresen viselt órájára: kritikusai abban látták a bizonyítékot, hogy mennyire el van szakadva az elnök a néptől, amelyre most a törvényt rá akarja erőltetni. A hivatalos indoklás szerint az elnök azért vette le a karórát, mert zavarta, hogy kopog az asztalon, miközben magyaráz.

Az elnöki hivatal sietett helyre tenni valóságosnál nagyságrendekkel drágább órát vizionáló kritikusokat, és közölte a típusát. Ennek alapján Macron karórájának az ára hatszázezer és egymillió forint között mozog, a személyre szabás mértékétől függően. (BBC)