Honduras megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és felvette Kínával

külföld
2023 március 26., 07:29

Megszakította Honduras a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és ezentúl a Kínai Népköztársaság kormányát ismeri el „az egyetlen olyan legitim kormánynak, ami egész Kínát képviseli” – jelentette be a közép-amerikai ország külügyminisztériuma.

A tárca közleménye szerint Xiomara Castro elnök elrendelte, hogy tájékoztassák Tajvant a diplomáciai kapcsolatok megszüntetéséről.

Honduras elnöke, Xiomara Castro 2022. november 24-én.
photo_camera Honduras elnöke, Xiomara Castro 2022. november 24-én. Fotó: ORLANDO SIERRA/AFP

A CCTV kínai állami televízió arról számolt be, hogy Honduras felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, Csin Kang kínai és Eduardo Enrique Reina hondurasi külügyminiszter aláírta az erről szóló megállapodást Pekingben.

Joseph Wu tajvani külügyminiszter röviddel a bejelentés után arról beszélt, hogy a hondurasi kormánynak „mindig is illúziói” voltak Pekinggel kapcsolatban, Peking pedig folyamatosan „csábítgatta” őket. „A hondurasi kormány óriási összegű gazdasági segítséget kért, és összehasonlította a tajvani és a kínai árakat” – mondta.

Segélyprogramokról sem a kínai, sem a hondurasi sajtóban nem tettek említést.

Xiomara Castro március 14-én jelentette be, hogy felveszi a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. A lépés a 2022 januárjában hivatalba lépett államfő egyik kampányígérete volt. A külügyminiszter, aki nem sokkal később Kínába látogatott, hogy a diplomáciai viszony létesítéséről tárgyaljon Pekinggel, korábban azzal indokolta a váltást, hogy Tajvan nem tud több segélyt biztosítani Hondurasnak, pedig az országnak hatalmas szüksége van rá. Honduras az egyik legszegényebb latin-amerikai ország, adósságállománya eléri a 20 milliárd dollárt, Tajvannak 600 millió dollárral tartozik.

Joseph Wu közölte, hogy azonnal leállítják a Hondurasszal eddig fenntartott együttműködési projekteket, és bezárják a nagykövetségüket Tegucigalpában. A nagykövet visszahívását Tajvan már csütörtökön bejelentette.

Tajvan ma már csak 13 országgal tart fenn formálisan diplomáciai kapcsolatokat, többnyire közép-amerikai, karibi és csendes-óceáni fejlődő országokkal. Caj Ing-ven tajvani elnök jövő héten 10 napos amerikai körútra indul, hogy megerősítse országa kapcsolatait Belize-zel és Guatemalával, és rövid kitérőt tesz az Egyesült Államokba is. (MTI)

Kiemelt videóink