Böjte Csaba atya arról beszélt gyerekeknek, hogy a terrorizmus miatt jogerősen elítélt Budaházy bácsi ártatlan, majd rávette őket, hogy imádkozzanak érte

bűnügy
2023 április 03., 08:36
link Forrás

Arról posztolt ki videót Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, hogy kisgyerekeknek - konkrétan öt kislánynak - arról tart előadást, hogy a börtönben ülő Budaházy György és társai ártatlanok, majd együtt imádkoznak a terrorizmusért elítélt férfi szabadulásáért.

“Börtönben voltam és meglátogattatok”. Ezzel a Máté evangéliumában olvasható újszövetségi idézettel kezdte beszédét Böjte Csaba atya, majd azzal folytatta, hogy börtönbe nemcsak fizikailag, de imádsággal is el lehet látogatni. Majd arról beszélt, hogy Romániában is több tízezer ember ül börtönben, olyanok is köztük, akiknek a gyerekeit az őt hallgató gyerekek is ismerik. Vannak, akik ártatlanul ülnek, és vannak, akik hibát követtek el, magyarázta Böjte a kicsinyeknek, majd kifejtette nekik, hogy Budaházy “bácsi” és “az ő baráti köre” ártatlanul ülnek.

“Folyik a per, hogy kimondják az ő ártatlanságukat” - értelmezte az aktuális jogi helyzetet a szerzetes a gyerekeknek.

Budaházyék ügyében március 9-án hozott jogerős, másodfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, amiben a Böjte szerint ártatlan bácsit hat évre ítélték terrorizmus miatt. Ez már megismételt eljárás volt, de Budaházyt eddig minden körben terroristának találták. Az eredeti, 2016-os elsőfokú ítélet 13 év fegyházat jelentett volna, majd, miután az azt a Fővárosi Ítélőtábla 2018-ban hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el, az új eljárásban előbb 17 évet ítéltek meg, másodfokon ezt csökkentették hatra.

Böjte azt fejtegette a gyerekeknek, hogy börtönben ülőkért szerinte eleve jó dolog imádkozni, de különösképpen azokért, akik ártatlanul vannak bent. Ezért kérte meg “szeretettel” a jelenlévő kisgyerekeket, hogy imádkozzanak “ezért a Budaházy úrért, az ő barátaiért”, hogy az igazságszolgáltatás minél hamarabb mondja ki, hogy igen, visszamehetnek az ő családjukhoz, gyermekeikhez, közösségeikhez.

Budaházy és társai 2007 és 2009 között sorozatban követtek el Molotov-koktélos támadásokat, robbantásos, illetve lőfegyveres merényleteket az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodai és korabeli vezető politikusok - Szilvásy György, Hiller István, Kóka János - lakóingatlanjai ellen, felgyújtottak két melegbárt, egy heteró szórakozóhelyet és egy terézvárosi jegyiroda kirakatát, vascsövekkel véresre verték Csintalan Sándor korábbi szocialista politikust, és pénzszerzés céljából Fehérváron felrobbantottak egy bankautomatát.