Amerikai nyomásra 24 órás tűzszünetről állapodtak meg Szudánban

háború
2023 április 18., 15:14

24 órás tűzszünetről állapodtak meg a szudáni konfliktus részvevői, miután Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyomást gyakorolt rájuk.

A fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órától lép életbe, de nem fogja meghaladni a 24 órát – mondta Samsz el-Din Kabbasi, a Szudánt kormányzó katonai tanács egyik tagja az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak.

A hadsereg és a rivális félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) közötti fegyveres harcok szombaton robbantak ki. ENSZ-közlés szerint országosan eddig legalább 185 civil és katona halt meg, a sebesültek száma pedig több mint 1800.

Reggel Kartúmban lövések és robbanások zaját, illetve harci repülőgépek robaját lehetett hallani. A főváros tőszomszédságában lévő Omdurmán és Bahri városokból a helyi lakosok légicsapásokról és légvédelmi tűzről számoltak be. Az ENSZ szerint harci cselekményekről érkeztek jelentések az ország nyugati részéből is.

Hemedti az RSF élén 2019-ben
photo_camera Hemedti az RSF élén 2019-ben Fotó: YASUYOSHI CHIBA/AFP

Blinken megbeszélést folytatott Abdel-Fattah Burháni tábornokkal, a szudáni átmeneti kormányzó Szuverén Tanács vezetőjével, valamint a hadsereggel szemben álló RSF vezetőjével, a Hemedti néven ismert Mohamed Hamdán Dagalo tábornokkal. Az amerikai tárcavezető nem sokkal korábban közölte, hogy az RSF csapataival szövetséges erők tűz alá vettek egy amerikai diplomáciai konvojt.

A telefonbeszélgetés után Hemedti közölte, hogy az RSF jóváhagyta a tűzszünetet, biztosítva ezzel a civilek szabad elvonulását és a sebesültek evakuálását. (MTI)