Pannonhalmán találkozott volna Ferenc pápa az egyházi visszaélések áldozataival

egyház
2023 április 24., 13:58
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b2), Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke (b3) és Michael Wallace Banach apostoli nuncius (j2) sajtótájékoztatót tart Ferenc pápa apostoli útjának részleteiről
photo_camera Erdő Péter bíboros (b2), Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke (b3) és Michael Wallace Banach apostoli nuncius (j2) sajtótájékoztatót tart Ferenc pápa apostoli útjának részleteiről Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Március elején, a pápalátogatás dátumának bejelentése után sajtótájékoztatót tartottak, ahol a folyosón fel tudtam tenni néhány kérdést Veres Andrásnak, a püspöki kar elnökének. Tudván, hogy Ferenc pápa saját elmondása szerint rendszeresen, „szinte hetente” találkozik szexuális visszaélések áldozataival, és a mostanihoz hasonló apostoli látogatásai során is meghallgatott már olyan embereket, akiket katolikus papok molesztáltak, rákérdeztem, hogy a magyarországi látogatás tervezésekor felmerült-e ez a lehetőség.

Szó szerint idézem a párbeszédet:

„Veres András: Előzetesen, ami kérések szerepeltek, hogy milyen találkozókat szeretne a Szentatya, azokat valósítottuk meg. Ez nyert elfogadást, ezt tudjuk megvalósítani.

444: Tehát akkor a magyar egyház részéről, vagy akár a Vatikán részéről nem volt ilyen kezdeményezés, hogy találkozzon a pápa áldozatokkal?

Veres András: Nem mi vagyunk a kezdeményezők.

444: Önök ezek szerint nem tesznek javaslatokat arra, hogy milyen csoportokkal találkozzon a pápa?

Veres András: Nem, hiszen az a Vatikán kérése, a Szentatya kérése, hogy kikkel szeretne találkozni. Egy ilyen rövid, háromnapos látogatás során nyilván nem tud mindenkivel találkozni.”

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára bemutatja az Énekelj az Úrnak! című énekeskönyv harmadik kiadását
photo_camera Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát és Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatja az Énekelj az Úrnak! című énekeskönyvet Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

A pápalátogatásos podcastben is szó volt róla, hogy Veres állítása minimum nehezen értelmezhető, hiszen korábban például Erdő Péter bíboros nyilatkozott róla, milyen kezdeményezéseik voltak, milyen javaslatokat tettek a pápalátogatás programjára. Az Erdő által említett programok - vagyis a katolikus felsőoktatási intézmények felkeresésére és a fiatalok kiemelt kezelése - részben megvalósultak, a pápa Egerbe és Szegedre nem megy, de Pesten találkozik a pázmányosokkal, és a Sportarénában is lesz ifjúsági találkozó.

Pannonhalma is hívta a pápát, aki akart is jönni, de végül csak budapesti programjai lesznek. A tervezett találkozókról most a Magyar Kurírnak nyilatkozott a bencés főapát, Hortobágyi Cirill: „Való igaz, szó volt arról, hogy Pannonhalmára is eljön a pápa. Szerettünk volna helyet adni a Szent Márton-bazilikában egy olyan imádságnak, ahol vesperás keretében a pannonhalmi szerzetesközösség, a keresztény egyházak és a zsidóság képviselői együtt imádkozunk Ferenc pápával a világ békéjéért.”

Az ökumenikus találkozó mellett két másik javaslatuk is volt:

„Szerettük volna, ha Ferenc pápa itt nálunk találkozik a magyarországi egyházi gyermekvédelem és az áldozatok képviselőivel. Szerettük volna, ha Ferenc pápa a főapátságban találkozik a magyarországi kortárs kultúra és művészetek képviselőivel.”

Hortobágyi Cirill szerint a vatikáni sajtószóvivő „figyelmessége, mely szerint külön kiemelte, hogy Ferenc pápa egészségi állapota miatt nem tud eljönni Pannonhalmára, azt jelenti számunkra, hogy a Szentatya is fontosnak tartja kezdeményezéseinket.”