Az alaptörvény díszpéldányát és rózsatöveket adott Novák ajándékba a pápának

egyház
2023 április 28., 11:39

Novák Katalin pénteken a Sándor-palotában mutatta be a Ferenc pápának szánt ajándékokat. Az MTI beszámolója szerint Novák a katolikus egyházfőnek többek között egy gyerekművészeti albumot adott, ami magyar gyerekek és fiatalok bibliai témájú alkotásaiból készült. Emellett rózsatöveket adott a Szent Erzsébetről elnevezett rózsafajtából, amit egy erdélyi magyar, Márk Gergely nemesített, illetve kapott még a pápa egy andocsi Mária-kegyruhát is.

Novák Katalin és a pápa az áprilisi budapesti látogatáson, ami miatt 22 embernek adott kegyelmet a magyar köztársasági elnök, köztük a pedofílmosdató igazgatóhelyettesnek.
photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Novák korábban Facebookon írt arról, hogy amikor Somogyban volt, az andocsi hívek azt kérték tőle, hogy adja át ajándékukat Ferenc pápának, aki a templomot bazilika minor rangra emelte.

Ezek mellett Ferenc pápa kapott még egy Magyarországot bemutató, a Szent Koronáról szóló díszkötetet és az alaptörvény egy díszpéldányát is.