Nyolc gyerek és az iskolaőr is meghalt egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes lövöldözni kezdett

külföld
2023 május 03., 09:31

Szerda délelőtt lövöldözés volt a Belgrád központjában található Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, írja Telegram. Reggel nyolc körül egy 14 éves diák lépett be az iskolába, és lőni kezdett a tanárokra, diákokra és az iskolaőrre. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint nyolc gyerek és a biztonsági őr meghalt, egy tanár életveszélyes sérüléssel került kórházba (az első tájékoztatások szerint a tanár is meghalt, ezt időközben hivatalosan cáfolták).

photo_camera Fotó: MILOS MISKOV/Anadolu Agency via AFP

A szerbiai belügyminisztérium közleménye szerint a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá a többiekre, a gyanú szerint édesapja pisztolyával. A rendőrök elfogták, a lövöldözés indítéka még ismeretlen.

Egy olyan lány apja, aki abban az osztályteremben volt, ahol a lövöldözés történt, a Nova.rs-nek elmondta, hogy a támadó a lánya osztálytársa volt. „Éppen abban az osztályban volt, abban az osztályteremben, ahol a fiú lelőtte a tanárt, majd rálőtt a gyerekekre, akik az asztalok alatt voltak. A gyerekem kiszaladt” – mondta.

A fiú először az iskolaőrt lőtte le, aki megpróbálta elvenni a fegyverét és megállítani. A Nova.rs információi szerint ezután a 14 éves fiú az iskola folyosóján három embert lőtt le, majd berontott a történelem órára és tüzet nyitott a diákokra. A Telegram szerint két tárból legalább 15 lövést adott le, de ezt az információt még nem erősítették meg.

A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük még életveszélyes állapotban van. A becslések szerint a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Az iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkák az országban.