Nemrég gazdasági főnyomozó volt, most őrizetbe vették a Karmelitánál

POLITIKA
2023 május 04., 11:08

Hadházy Ákos képviselő közzétette, ki az egyetlen ember, akit őrizetbe vettek a szerda esti tüntetés után: Csőgör Péternek hívják, a poszt szerint nemrég maga is rendőrtiszt volt, gazdasági főnyomozó.

Hadházy azt írja, Csőgört „mondvacsinált okokra hivatkozva távolítottak el az egyre inkább megromló színvonalú rendőrségtől”.Csőgör a gazdasági bűncselekmények szakértőjeként a triatlonszövetség ellenőrző bizottságába is bekerült. „Ott tette a dolgát és rengeteg olyan számlát talált, amelyek arra utaltak, hogy a korábbi elnök, Orbán fogorvosa és társai kilapátolták a pénzt a szövetségből. Emiatt feljelentést is tett, amit elsikálni nem tudtak, a »nyomozás« elindult, de nincs jele annak, hogy valóban dolgoznának az ügyön. Őt viszont a kamu céghálózat minden tagja beperelte, egyenként egymillió forintra, csak azért, mert a szövetség tagjainak e-mailben elküldte azt a feljelentést, amit még a NAV is megalapozottnak talált.”

Hadházy megosztotta Csőgör múlt heti posztját is, amiben felháborodott a figyelmeztetés nélkül könnygázazó rendőrökön.

photo_camera Fotó: BALINT SZENTGALLAY/NurPhoto via AFP

Szerda este ismét könnygázzal oszlattak a rendőrök a Karmelitánál, miután a státusztörvény ellen tiltakozó diákok kordonokat döntöttek le. A rendőrség szerint „az egyre agresszívabbá váló tömeg 20 óra körül a rendőrökre támadt; lökdösni kezdték őket, bedöntötték a kerítéselemeket, betörtek az építési területre, kövekkel dobálták és rugdosták a rendőröket”.

Az ügyészség rendőrök elleni erőszak miatt indított nyomozást, a TASZ jogásza szerint viszont éppen annak nem volt elég alapja, hogy a rendőrök ilyen erőszakosan lépjenek fel.

Szerda este a Gyorskocsi utcai fogdába vitték Tompos Mártont, a Momentum országgyűlési képviselőjét és több diáktüntetőt is. Tompost végül éjjel fél 2-kor engedték ki.