Egy vírusszkeptikus orvost is kitüntettek a Szent-Györgyi Albert-díjjal

díj
2023 május 09., 13:48

Szent-Györgyi Albert-díjat kapott egy hazai vírusszkeptikus orvos, aki ellen korábban a Magyar Orvosi Kamara indított etikai vizsgálatot álhírterjesztés miatt. Tamasi József belgyógyászként a Facebookot és a Youtube-ot is elárasztotta videókkal, amikben többek között az állította, hogy Olaszországban és Spanyolországban nincs tömeges járvány, a németországi idősek pedig nem a betegség szövődményeibe halnak bele.

photo_camera Tamasi József Fotó: Képernyőfotó / Tamasi József

A Szent-Györgyi Albert-díjat a Goodwill Pharma gyógyszeripari vállalat alapítványa ítéli oda minden évben egy szakmai zsűri döntése és a közönségszavazás alapján. A szakmai díjat idén Pászthy Bea, a Semmelweis Egyetem docense és Alzubi Ali sebész, klinikai onkológus főorvos kapták. A közönségdíjat előszűrés nélkül bármelyik itthon praktizáló orvos megkaphatja, akit jelölnek, majd megszavaznak a páciensei, Tamasi saját közösségi felületein is kampányolt érte.

A közönségszavazás további győztesei Kriván Gergely osztályvezető főorvos, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke, és a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, Szijjártó László.

Megkérdeztük a Goodwill Pharmát, miért döntöttek úgy, hogy Tamasi közönségdíjat kaphat, és nem gondolják-e, hogy kitüntetése méltatlan helyzetbe hozza a többi díjazottat, többek között azokat az orvosokat, akik szakmai díjat kaptak. Ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.

(via RTL)