Három ember DNS-éből született egy gyerek az Egyesült Királyságban

külföld
2023 május 10., 05:10

Az Egyesült Királyságban először született gyerek három ember DNS-ének felhasználásával. A DNS nagy része két szülőtől származik, és csak körülbelül 0,1 százaléka egy harmadik embertől, egy női donortól.

A BBC azt írja, ennek a technikának az a célja, hogy megelőzzék, hogy a gyerekek gyógyíthatatlan, mitokondriális betegségekkel szülessenek. A mitokondriumok olyan sejtalkotók, amik fő feladata a sejtek energia-háztartásának biztosítása. A hibás mitokondriumok nem képesek ellátni a szervezetet energiával, így agykárosodás, izomsorvadás, szívelégtelenség vagy vakság lehet a vége, akár órákkal a születés után. Ezek a hibás mitokondriumok csak az anyától öröklődnek, ezért van a megelőzéshez szükség egy donor DNS-ére is. Utóbbi csak a hatékonyan működő mitokondriumok előállítása szempontjából fontos, más tulajdonságokat nem befolyásol, a későbbi külsőt sem.

Az első ilyen technikával született gyerek 2016-ban, az Egyesült Államokban jött világra. (BBC)