Az Utcáról Lakásba! Egyesület története egy 2012-es esettel kezdődött, amikor a kőbányai önkormányzat le akarta bontani hajléktalan emberek kunyhóit a Terebesi erdőben. Segítségükre sietve Kovács Vera és Bende Anna szociális munkások - még A Város Mindenkié (AVM) csoport tagjaiként - az érintettek mellé állva tárgyalásokba kezdtek a kerület akkori vezetésével. Végül azt is elérték, hogy az erdőben élők bérlakásokhoz jussanak a következő években. A kerület első körben két romos lakást szavazott meg nekik, amiket az AVM civilekkel és önkéntesekkel közösen felújított és lakhatóvá tett. 2013-ban, amikor Kovács, Bende és társai már Utcáról Lakásba! néven hívták magukat, elértek az első beköltözés megvalósításáig - aminek idén ünnepli 10. évfordulóját az egyesület.
Az ügy előrevetítette, hogy a továbbiakban hogyan fognak a lakhatási szegénységnek leginkább kiszolgáltatottakért dolgozni. Az ULE a kezdetektől fogva változó tempójú fejlődési történet, aminek legfontosabb mérföldkövei közé tartozik, hogy
2023-ra szociális programjaikon keresztül 101 bérlővel, 300 albérlet támogatott ügyféllel és 49 általuk kezelt lakással dolgoznak, miközben az idén rekordszámú beköltözőt is ünnepelhetnek. (Az ULE-sztorit összefoglalták hoszabban egy idővonalon is.)
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Magántulajdonosok és önkormányzatok lakásait közvetítené ki bérlőknek egy új fővárosi szervezet, ami az átvállalt kockázatokért cserébe piaci áron aluli díjszabást kér a bérbeadótól. A tervek szerint még idén megalakuló budapesti szociális lakásügynökség tervezőivel beszélgettünk.
A két lakhatással foglalkozó nemzetközi szervezet 1985 óta díjazza világszerte az előremutató kezdeményezéseket.