Megjelent az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről szóló rendelet, amit a kormány régóta ígérgetett

Egészségügy
2023 május 17., 09:04

A kedd esti Magyar Közlönyben kijött a kormányrendelet, ami az egészségügyi szakdolgozók július 1-jétől érvénybe lépő 18 százalékos alapbéremeléséről szól. A kormány már 2022 óta ígérgeti a kétlépcsős béremelést, a keddi döntés ennek első üteméről rendelkezik. Ezzel egyrészt az ápolók, másrészt az egészségügy nem gyógyító területein (többek közt gazdasági, műszaki) dolgozók alapbérét emelik meg azonos mértékben. A Belügyminisztérium a második ütemet 2024 márciusára ígéri.

Az új bértábla belépő szintje a legfeljebb alapfokú képzettséget igénylő fizetési osztály pályakezdőinél bruttó 288 914 forintra nőtt, nettója még mindig nem éri el a 200 ezer forintot. Az egyetemi végzettséghez kötött munkakörök fizetései bruttó 503 ezer forintnál kezdődnek.

Mint az egészségügyi szakdolgozók alapbéremelésének bejelentésekor írtuk, a kormány régóta tartó ígérgetés után jelölte ki tavaly év végén a kétlépcsős béremelés időpontjait. A határozat akkor csalódást kelthetett az egészségügyi szakdolgozók közt, ugyanis az orvosok idén januárban megkapták a 11 százalékos béremelésüket, az ápolók viszont ekkor nem jutottak hozzá az első lépcsőhöz.

Az Orbán-kormány utoljára 2022 januárjában emelte az egészségügyi szakdolgozók alapbérét, amelyet az azóta növekvő, egy ponton európai uniós bajnokká váló magyar infláció erősen elértéktelenített.

Az alapbérek reálérték-csökkenésének megállításához az emelés mostani, első üteme sem elegendő.