Novák Katalin: Minden állampolgárunk egyetemes vágya a tisztességes és igazságos béke

POLITIKA
2023 május 17., 14:24

„Keresztény konzervatív politikusként az a legfontosabb számomra, hogy az ukrajnai háborúban megtaláljuk az utat végső célunkhoz, az igazságos békéhez” – mondta az MTI beszámolója szerint Novák Katalin köztársasági elnök az Európa Tanács állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján Reykjavíkban szerdán.

Novák szerint „ha az igazságos béke minden feltétele teljesül, az nemcsak a tűzszünetet teszi lehetővé, hanem a megbékélést magában foglaló fenntartható békét is”, illetve azt is elmondta, hogy az Európa Tanács állam- és kormányfőinek „rendkívüli felelősségük van a béke előmozdításában és biztosításában az állampolgárok számára”.

A beszámoló szerint Novák ezután „üdvözölte”, hogy egyre több vezető támogatja a „tisztességes és igazságos békét”, ami szerinte „minden állampolgárunk egyetemes vágya”. Majd elmondta, hogy „ez a megfelelő idő és hely arra, hogy megfogalmazzunk egy határozott üzenetet: a békéhez való jog üzenetét”.

De más témát is előhúzott a magyar köztársasági elnök, aki szerint ezen a csúcstalálkozón ünnepelni kellett volna, mert „gazdaságaink még sohasem voltak ennyire fejlettek, sikeresen kilábaltunk a koronavírus-világjárványból, megtanultuk, hogyan erősítsük meg közös értékeinket, és hogyan birkózzunk meg a kulturális, történelmi és nyelvi különbözőségekkel, amelyek annyira egyedivé és értékessé teszik Európát”.

A fentiekhez aztán gyorsan hozzátette, hogy közben persze „sok régi és új kihívás igényli azonnali figyelmünket és követel cselekvést tőlünk: brutális háború tombol a kontinentális Európa területén, és békés életmódunk támadás alatt áll”.

Végül kimondta, hogy „Oroszország őrült döntése, hogy megtámadja a Magyarország közvetlen szomszédságában található Ukrajnát, fenekestül felforgatta világunkat”, amihez hozzátette, hogy „egy szuverén állam elleni fegyveres támadás és agresszió elfogadhatatlan”, illetve elmondta azt is, hogy a háborús bűnöket ki kell vizsgálni, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni.