Két tökös angol szurkoló puszta kézzel akadályozta meg, hogy száz megvadult holland ultra meglincselje a West Ham játékosainak családtagjait

sport
2023 május 19., 14:52

Félelmetes jelenetekkel ért véget a Konferencialiga alkmaari elődöntője. Miután a hazai, holland csapat 1-0-ra kikapott az angol West Ham Unitedtől, így nem jutott be a döntőbe, a hazai ultrák egy része megpróbált behatolni abba a szektorba, ahonnan a londoni csapat játékosainak családtagjai és egyéb vendégei nézték a meccset.

A fekete kapucnis pulcsit viselő huligánok a pálya felől közelítették meg a szektort, ahonnan a játékosok feleségei, gyerekei és szülei - közöttük David Moyes edző édesapja - illetve a klub más vendégei és szponzorai szurkoltak.

link Forrás

Mivel a támadás elején a rendezők nem védték a szektort, a huligánok első hullámával a családtagjaikat védő játékosok szálltak szembe. Az angol sajtó szerint a West Ham-esek közül többek között Saïd Benrahma, Michail Antonio, Aaron Cresswell és Flynn Downes védte a testével szektort.

Csakhogy az első hullámban a helyszínre érkező rendezők és a rendőrök valami okból először nem a támadó ultrákat próbálták megállítani, hanem a szeretteik védelmére siető West Ham-játékosokat. Így, miközben a szektor alatt, a pálya szélén rendfenntartókkal dulakodó, sőt verekedő West Ham-játékosokat lehetett látni, a lincselésre készülő fanatikusok pár méterrel arrébb nyugodtan bemasírozhattak a szektorba.

link Forrás

Vagyis csak masírozhattak volna, ha nincs két bátor - és nem utolsó sorban tapasztalt tömegverekedőnek tűnő - idős angol szurker a szektorban. Az egyikük Piedone-méretű, pompás lengőütésekre képes emberhegy, a másikuk kisebb termetű, ám pompás combizommal rendelkező Rugóláb. Ők ketten odaálltak a szektor bejáratához és egyszerűen lepofoztak illetve lerúgtak mindenkit, aki megpróbált benyomulni. Úgy néztek ki, mint az egri várat védő vitézek és pont olyan eredményesek is voltak. Addig tartották vissza a huligánokat, míg végre meg nem érkezett Bornemissza Gergely a rendőrök felmentő serege.

Egy, szintén ebben a vendégszektorban ülő twitterező révén most már az egyik alkalom szülte hősről is egészen sokat tudni és így még sokkal klasszabb az egész sztori. A twitterező Freddie Bonfanti londoni fotós és WHU-szurkoló, akinek korábban fotóalbuma jelent meg a csapat régi, legendás pályájáról, a Boleyn Groundról. Az ő bejegyzéseiből derült ki, hogy az egyik várvédő vitéz a csapat Knollsy nevű törzsszurkolója volt, aki Thilo Kerher hátvéd barátnője mögött ült és azért állta el a bejáratot, mert féltette a nőt.

Knollsynak ráadásul csípőprotézise van, de ez sem akadályozta meg abban, hogy megfutamítson seregnyi gyereke-unokája korú agresszort, pedig ő is kapott rendesen.

Knollsyt a játékosok is ismerik és szeretik, annyira, hogy amikor két éve éppen rossz egészségi állapotban volt, a West Ham legnagyobb sztárja, Declan Rice személyes jókívánságokat küldött neki videón:

link Forrás

A hős így nézett ki csata után:

link Forrás