Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese a kecskeméti Photoshop-katasztrófáról: Milyen kibaszott ország ez?

POLITIKA
2023 május 21., 11:20

Pénteken Kecskeméten koncertezett a Carson Coma, a zenekar énekese, Fekete Giorgio pedig új, Feldobom a követ című számukat azzal vezette fel, hogy ejtett pár szót a pénteki diáktüntetésről, ahol a diákok könnygáz helyett rendőrrohamot kaptak a Fidesz-székháznál, illetve a kecskeméti photoshop-katasztrófáról is beszélt, hogy végül mégis el kellett hagynia a kollégiumot a diáknak, aki mémet csinált a nemzeti színű szalagot rosszul tartó igazgatóról.

„Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak. És erre jön az, hogy hol máshol, mint pont itt, Kecskeméten, a mai nap egy átszerkesztett trikolor zászló miatt, két héttel az érettségije előtt kibasztak a kollégiumából egy srácot egy photoshopos mémért. Milyen kibaszott ország ez?” Utolsó kérdésére válaszul Fekete Giorgio egy hatalmas fujjolást kapott, de ez feltehetően nem neki szólt, hanem ennek „a kibaszott országnak”. (A videó ide kattintva is elérhető.)

@big._like #zsaforyouba #cc #carsoncomasupermacy #carsoncoma #zsibongo #carsoncoma🌈 ♬ original sound - Hanna🧷

Ezután eljátszották a Feldobom a követ című számukat, aminek szövegében elhangzik, hogy „mindig ez van, ha én vagyok kritikus, utcai harcos orcán fintor, ki fogod sípolni hogy orb***? Mikor az ember strómanként viccel, mandinerből a gyűlölet spriccel, csak a négy-hat meg a hat-három, de ne kelljen már útlevél kifele a határon. Lássuk be, ez egy kicsikét toxik, a maszkulinitásod szertefoszlik, disznóvágás, nepotizmus, pálinkagőzös hedonizmus”.

link Forrás