A T. Rexek többen voltak, mint a kínaiak

Nincs könnyű dolguk a tudósoknak, akik azt próbálják megbecsülni, hány Tyrannosaurus Rex élhetett egykor a földön. Számos tényezőt kell figyelembe venniük az állatok átlagos élettartamától a nemi érettségükön át egészen a tojásaik számáig, hogy arról ne is beszéljünk, hogy mindezt egy több tízmillió évvel ezelőtt élt élőlényről kell megtippelniük.

Mindenesetre most a legfrissebb elemzésben arra jutottak, hogy mielőtt kipusztultak volna, a T. Rexek akár 1,7 milliárdan is lehettek. Csak hogy kontextusba helyezzük a számot: a szakemberek becslése szerint India idén Kínát megelőzve a világ legnépesebb országa lett. Indiában a becslések szerint 2023-ban már 1,427 milliárd ember él, míg kínában 1,425 milliárd. Vagyis T. Rexből több volt, mint ahány ember él most Indiában.

Pedig a friss becslés még visszafogottabb is a korábbi, 2021-es becslésnél, amely szerint akár 2,5 milliárd T. Rex is lehetett. De a mostani tanulmány egyik szerzője, a mainzi Gutenberg Egyetemen oktató evolúciós ökológus, Eva Griebler szerint a korábbi modelben használt adatok a reprodukciós rátáról és várható élettartamról ellentmondanak jelenlegi ismereteinknek, ebből adódóan becsülhették másfélszeresen túl a T. Rexek számát.

Az új kutatásról tudósító Science Alert annyit megjegyez a korábbi kutatás védelmében, hogy az korábban példa nélküli volt, így várható volt, hogy hiányosságait később kell javítani. (Via Science Alert)