Feljelentették a honvéd főparancsnokot, mert megalázta, „taníttatásra” vitte és ott kínozhatta a honvédségi sofőröket

honvédség
2023 május 31., 15:00

Feljelentették Böröndi Gábor honvéd főparancsnokot, amiért - Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében - megalázta a honvédség sofőrjeit egy május eleji rendezvényen, írja a Szabad Európa. Nem ez volt az új vezérkari főnök egyetlen meggondolatlan kinyilatkoztatása a hónapban, a köztévében hangoztatott történelemhamisító kijelentéseit személyesen kellett tisztáznia a lengyel nagykövetnek.

A lap birtokába jutott dokumentumok és hangfelvételek szerint a feljelentés alapja egy május 5-én Szentendrén tartott állománygyűlés volt, ahol Böröndi egyebek mellett arról beszélt, a honvédség sofőrjei „pletykásak”, ezért „tanításnak” kell őket alávetni. Majd a gyűlés végén a jelenlévő közel hatvan sofőrt autóbuszra terelhették és a Pest megyei Táborfalvára vihették, ahol beszámolók szerint hat napon keresztül megalázó feladatokat kellett végezniük olyan körülmények között, amelyek kimeríthetik a kínzás fogalmát:

a sofőröket nem hagyták aludni, éjszaka két-három óránként felkeltették őket, az átélt fizikai és szellemi stresszhelyzettől többen egészségügyi problémákkal küszködtek,és a szolgálati feladatra vezénylés szabályaival ellentétben nem is mondták meg nekik, hova, mennyi időre mennek. A Szabad Európához eljuttatott feljelentés ugyan anonim, - a feljelentő inkognitóban akar maradni, mert fél az esetleges retorzióktól - de mindvégig többes szám első személyben íródott.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lapnak megerősítette a feljelentés tényét, de arról még nem született döntés, hogy elrendelik-e a nyomozást.