A tanári kar egyharmada távozni készül az iskola igazgatója miatt, aki a falu fideszes vezetése miatt leválthatatlan

oktatás
2023 június 12., 04:23

Az alapvetően jó borairól ismert Etyek idilljét beárnyékolja, hogy felmondani készül az általános iskola tanárainak egyharmada. A tanárok tömeges távozásával erősen kétségessé vált a következő tanév kezdete, és az is, hogy egyáltalán van-e jövője az etyekiek által korábban szeretett helyi oktatásnak.

A botrány azután tört ki, hogy a tantestület és a szülői munkaközösség már évek óta reménytelenül küzd a Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatójával. Érintett forrásaink szerint

Nyeste Ferenc igazgató nem végzi el a feladatait, alkalmatlansága miatt lehetetlen együtt dolgozni vele, ennek ellenére a fideszes polgármester támogatását élvezi, ezért leválthatatlan.

Mételyezők, ármánykodók, ferde gondolkodásúak

Zólyomi Tamás polgármester már többször is szerepelt az országos médiában azzal, hogy lendületből beleszáll a szerinte vele és az igazgatóval szemben ellenségeskedő helyi tanárokba. Illetve, ahogy fogalmazott, a „HAZUDÓS baloldali-»független« médiába” is, ami „az etyeki »besúgók«” segítségével beszámolt ezekről az esetekről.

Zólyomi tavaly nyáron, a kormány melegellenes kampányát vér komolyan véve Facebook-posztban arról írt, hogy az általános iskola egyik falára festett szivárványt LMBTQ-propagandának nézte. „Most már mindenki láthatja”, hogy a politika „erősen jelen van, ráadásul ijesztő formában” az iskolában, amit onnan közös erővel ki fognak zárni, írta. A gyerekeket fenyegető veszély illusztrálására csillámfaszlámát is csatolt a bejegyzéshez.

link Forrás

Egy őszi posztjában pedig azt fejtegette, hogy az iskola tanárai és diákjai azért nem voltak ott a falu aradi vértanúkra emlékező ünnepségén, mert ideológiai alapon szövetkeznek ellene és az igazgató ellen. „Sajnos iskolánkban működnek olyan tanárok, akik megegyeztek abban, hogy amíg ilyen polgármestere van Etyeknek, addig ők nem hajlandóak sem felkészíteni diákjaikat, sem részt venni települési rendezvényeinken. Dolgozni fogunk érte, hogy a mételyezőket, ármánykodókat, ferde gondolkodásúakat közösségünk kivesse magából” - írta Zólyomi.

A polgármester - aki kimondottan aktívan használja a Facebookot munkájához - Nyestével viszont rendszeresen fotózkodik, nemrég együtt járták be az épülő etyeki bölcsőde, és a szintén épülő Egészségház területét is.

link Forrás

Ki fog tanítani?

Az iskola tantestülete és a szülői munkaközösség szerint azonban szó sincs ideológiai alapú szervezkedésről. Szerintük a probléma az, hogy Nyeste egyszerűen nem végzi el a munkáját. Ezért az iskola káoszosan működik, nem is fejlődik, ha pedig a tanárok és a szülők által alkalmasnak tartott ember pályázik a posztra, őt a település vezetése egyszerűen elutasítja.

Az igazgató miatt nemrég felmondott Vidra Gabriella mestertanár és az igazgatóhelyettes is. Velük ötre nőtt az iskolából április óta távozók száma, további három tanár gondolkodik a felmondáson, ketten pedig idén vonulnak nyugdíjba.

Így a 26 fős tantestületből 12* tanár hagyná ott az iskolát. Ha ez megtörténik, nem lesz elég szaktanár, aki például magyart, történelmet, vagy matematikát oktasson,írja a szülők körlevele, amit olvasónk küldött a 444-nek. A levél szerint a tanárok távozásának hírére sok szülő bepánikolt, és elkezdték tömegesen átjelenteni gyerekeiket a környékbeli településekre. Közülük már most több iskolától kapták azt a választ, hogy megteltek az etyekiek miatt, és több tanulót nem tudnak felvenni.

Valakinek lehet, valakinek nem

A távozó Vidra Gabriella korábban Budapesten dolgozott, 2017-től felmondásáig az etyeki általános iskola magyar szakos tanára volt, emellett közoktatási szakértő. A pedagógus arról beszélt lapunknak, hogy mind a tanárok, mind a szülők számtalanszor elmondták a régi-új igazgatónak, a polgármesternek és az önkormányzatnak is szakmai kritikáikat. Évek próbálkozása után pedig azt is közölték, hogy Nyestét nem tartják szakmailag alkalmasnak a posztra, és ezért nem tudnak együtt dolgozni vele.

Végtére is minden alkalommal süket fülekre találtak,mondta.

„Az igazgató gyakorlatilag nem vezeti az iskolát. A jéghegy csúcsa, hogy a tanárok nem kapnak meg fontos infókat, és ezért káoszba fullad a munka. Tavaly nem készítette el az iskola éves munkatervét, sem az év végi beszámolókat. Akkor lemondott az iskola összes munkaközössége, mert megelégeltük, hogy az alapvető feladatokat nekünk kell megcsinálni helyette.” - fogalmazott Vidra.

Vidra arról is beszélt, hogy 2022-ben, Nyeste kinevezésének lejártához közeledve megkérték, hogy ne pályázzon újra, de az igazgatót azóta újra kinevezték egy évre, és megbízottként vezeti az iskolát. Tavaly Vidra a kollégái és a szülők támogatásával jelentkezett a posztra, azonban a polgármesterhez húzó Etyeki Német Nemzetiségi Önkormányzat annak ellenére is megvétózta a pályázatát, hogy más nem indult.

Viszont Nyeste idén év elején ismét beadta további öt évről szóló igazgatói pályázatát. Ez a nemzetiségi önkormányzaton azóta átment, már csak a Belügyminisztérium jóváhagyása van hátra az újabb kinevezésig.

Amikor Nyeste Ferencet kerestük, azt válaszolta, hogy a 444-nek nem nyilatkozik, majd letette a telefont.

*: Cikkünk megjelenésekor tíz távozni készülő tanárról írtunk. Azóta egy helyi olvasónktól megtudtuk, hogy már nem 10, hanem 12 tanár készül felmondani.

(Címlapképünk illusztráció.)