Lezárták Nottingham belvárosát, miután három embert holtan találtak

külföld
2023 június 13., 08:47

Az angol sajtó szerint Nottingham belvárosában nagyobb területet zártak le egy folyamatban lévő rendőri akció miatt kedd délelőtt. A lezárás több utcát érint, a tömegközlekedés is szünetelt, valamint nagyobb főútvonalak forgalmát is leállították.

A BBC a helyi rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy három embert holtan találtak a belvárosban, és egy harmincegy éves férfit őrizetbe vettek. A hatóság közleménye szerint a hajnali négy óra körül kaptak riasztást, miután az Ilkeston Roadon két embert holtan találtak. A szemtanúk szerint a két áldozatot megkéselték, ezt egyelőre nem erősítette meg a rendőrség.

Nem sokkal később a Milton Streetre riasztották a rendőröket, ahol egy furgon megpróbált elgázolni három embert, őket kórházba kellett szállítani a sérüléseik miatt. Ezek után a Magdala Roadon is találtak egy holttestet.

A rendőrség azt kérte a helyi lakosoktól, hogy továbbra is kerüljék a lekordonozott helyszíneket.

link Forrás