Semjén rendkívüli ülésen tárgyalná a státusztörvényt
2023 június 12., 17:18
„Napról napra fájdalmasabb elképzelni, hogy benne maradok ebben a bántalmazó kapcsolatban, amit oktatási rendszernek hívunk”
- A tanárok és a diákok hosszas tiltakozása ellenére a parlament végül pénteken vitázik a státusztörvényről, a Kossuth téren ezt tüntetés kíséri 5 órától.
- Tóth Bence harmincéves biológia-kémia szakos tanár, valamint egy a több ezer pedagógus közül, akik felmondanak a státusztörvény miatt.
- Nemrég egy tanártüntetésen arról beszélt, hogy a kezdő tanárfizetésből már jelenleg sem lehet megélni, a státusztörvény után pedig már beszélni sem lehetne erről következmények nélkül.
- A fiatal tanár arról beszélt a 444-nek, hogyan jutott el odáig, hogy inkább elhagyja szeretett hivatását, minthogy a kormány által a pedagógusokra erőltetett bosszútörvény hatálya alatt dolgozzon.
444: A tanártüntetésen a pedagógusok méltatlanul alacsony megbecsültségéről beszélt. Említette, hogy szerencséje van, hogy egy barátjától jó áron tud bérelni lakást a külvárosban, és azt is, hogy egyszer szeretne saját lakást, de a kezdő tanári fizetésből inkább azon kell gondolkodnia, hogy mit engedhet meg magának a boltban. Ebbe a helyzetbe hogyan csapódott bele a státusztörvény?
Tóth Bence: A tisztességes megélhetés vagy a saját lakás és a családfenntartás eddig is merész elképzelés volt. Ez a törvény csak egyértelművé tette, hogy ha egyszer szeretném elérni ezeket, akkor a közoktatás valószínűleg nem az én utam. Nagyon tisztelem azokat, akik képesek mások boldogságát és jólétét a sajátjuk elé helyezni, de közben nem gondolom, hogy ez mindenkitől elvárható, aki pedagógusnak megy. Fontos dolog a hivatástudat, de nem elég mindenhez.
Fotó: Németh Dániel/444
Hány év után hagyja ott a tanítást?
Esti gimnáziumban öt éve tanítok, nappalin pedig ez a negyedik tanévem egy II. kerületi gimnáziumban, itt laboráns is vagyok félállásban. Régebben tartottam magánórákat is, ebből manapság már kevés volt. A laboráns munka egyébként úgy jött, hogy az iskolában szakképzett munkaerőre nincs pénz, de mivel valakinek ezt is el kell végeznie, ezért a tankerület hajlandó volt arra, hogy valamennyi pénzért félállásban alkalmazzon ekként is.
A szakma ismert problémái ellenére mégis tanár lett.
Már 15-16 évesen eldöntöttem, hogy tanár szeretnék lenni. Az okok között volt az is, hogy gyakorló iskolába jártam, ahol a frissen egyetemről érkező tanárjelölteket látva azt gondoltam, hogy ezt én is tudnám jól csinálni. Persze tudtam több tanáromról is, hogy nem jönnek ki egy fizetésből, de úgy voltam vele, hogy még úgy is szeretnék tanítani, ha nem élek meg olyan könnyedén belőle.
Most már látom, hogy alig lehet megélni tanításból, még úgy is, hogy hiányszakokat tanítok. Egyszerre három pozícióban dolgozom, és a között kell választanom, hogy a kevés szabadidőmben programot szervezek magamnak vagy inkább alszom.
Ezelőtt is aktív volt a tanártiltakozásokban?
Az iskolánkból sok kollégával együtt csatlakoztunk az országos sztrájknapokhoz, nálunk én szerveztem meg a gördülő polgári engedetlenségi akciót. Ezalatt mindig bejártam, de összességében olyan 50-60 órámat nem tartottam meg ebben a tanévben. Egészen nyugodtan kirúghattak volna az óraszámaim alapján, másoknak ennél sokkal kevesebbért is repülnie kellett, nekem végül nem. A tiltakozások során kiderült, hogy már a kezdetektől vert helyzetből indultunk, ami a sztrájktárgyalások alatt csak egyre elkeseredettebb lett.
Hogyan éli meg, hogy a kormány a státusztörvénnyel válaszolt a tiltakozásokra?
Dühösnek és tehetetlennek érzem magam. A szakszervezetekkel folytatott „tárgyalások” során hamar kiderült, hogy a kormány részéről szó sincs megegyezésről. Az egyik fórumon, amin én is ott voltam, Pintér Sándortól még az eligazítás szó is elhangzott, utalva arra, hogy valójában miről is van itt szó.
Felháborító és megalázó az egész, ahogyan az úgynevezett tárgyalásokkal megpróbálták a párbeszéd látszatát kelteni, de valójában az ezeken elhangzó szakmai érvek egy pillanatig sem érdekelték a döntéshozókat. A látszat kedvéért az általuk kreált álszervezetek áljavaslataiból az utolsó pillanatban beemeltek párat a státusztörvénybe, de semmi több. Az egyik alkalommal a belügyminiszter nyíltan elismerte, hogy nem ért az oktatáshoz, viszont azt mondta, dolgoznak alatta olyanok, akik igen. Ebből semmi sem látszik, viszont sorra születnek az olyan teljesen dilettáns döntések, mint amilyen a státusztörvény is.
Közhely, de az oktatás hatékonysága már jelenleg is a nullához közelít, és hiába kiabáljuk ezt vagy küzdünk foggal-körömmel ellene. Végül az oktatás helyzetének rendezésére írt törvény ahelyett, hogy javítaná a körülményeket, csak még inkább ellehetetleníti a tanítást.
Miben nyilvánul meg leginkább a törvény dilettantizmusa?
Teljesen nyilvánvaló, hogy aki kitalálta, az nem tudja, hogyan működik egy iskola. Ott van például a tanárok átirányításáról szóló rész. Aki járt már iskolában tudhatná, hogy egy tanárt nem lehet csak úgy átrángatni egyik iskolából a másikba. Az oktatás nem csak tanórákból áll, a tanárok különböző osztályokban, akár több száz gyerekkel dolgoznak együtt, akikkel foglalkozni kellene, működtetni kell munkaközösségeket, az osztályfőnököknek további teendői is vannak saját osztályaikkal.
Vagy ott van a törvény anyagi oldala, még ha ebben a szakmában a többségének nem is ez a legfontosabb. Nevetséges, hogy milyen tágra szabja a bérsávokat. A tervezet szerint pedagógus 1 státuszban, amiben én is vagyok, bruttó 400 ezertől 1 millió 65 ezer forintig terjedhet a fizetés. Teljesen nyilvánvaló, hogy az összes állami fenntartású iskolában a bérsáv által lehetővé tett minimumot fogják kifizetni.
Nemhogy tanárhoz, senkihez sem méltó, hogy azon kell törnöd a fejed, ha boltba mész, hogy mi az, amit még megengedhetsz magadnak. Például hogy a sajt még belefér-e vagy már nem. A mostani borzalmas oktatási rendszer helyett egy jobb működtetéséhez szükséges volna, hogy legyen megfelelő számú alkalmas tanár. Megfelelő bér nélkül nem lesznek, ahogy ez szépen megmutatkozik az egyetemre jelentkezők számában.
Ha már pénz: ott van a törvény teljesítmény alapú bérezésre vonatkozó része is.
A tisztességes munkahelyek úgy működnek, hogy ha egy munkavállalóval elvégeztetnek valamilyen munkát, akkor azért őt kifizetik. Mondjuk ha én túlórázom, délután versenyre készítek fel, hétvégén kirándulni viszek gyerekeket, annak van egy óradíja, amit a munkáltatónak ki kellene fizetnie. Ezzel szemben most az lesz, hogy megnézik, ki csinálta a legtöbb plusz munkát, őket megversenyeztetik, és aki nagyon sokat dolgozott, az kap valamennyi plusz pénzt. Ilyen a világon nincs. A szakma egyik előnye volt, hogy eddig a közalkalmazotti státusz kiszámíthatóságot jelentett. A státusztörvénnyel pont ezt veszik el tőlünk.
Mikor gondolt először arra, hogy inkább elhagyja a pályát?
Erőteljes mélyütésként ért, amikor több kollégát kirúgtak tavaly ősszel, mert tiltakoztak. Komolyan elgondolkodtatott azon, hogyha ebben a rendszerben ezt meg lehet tenni, akkor ehhez én nem szeretnék asszisztálni. A felmondás ekkor fogalmazódott meg bennem először.
De közben arra gondoltam, hogy van egy tizenegyedikes osztályom, akiket legalább ebben a tanévben mindenképp szerettem volna végigvinni. Ha nem így alakulnak a dolgok, akkor ők lettek volna az elsők, akiket osztályfőnökként elviszek az érettségiig.
És mi változott a státusztörvénnyel?
Amikor elolvastam, akkor végleg eldöntöttem, hogy bármennyire is szeretem a szakmát, nem vagyok hajlandó a törvény hatálya alatt dolgozni.
Nehéz lehet ezek után otthagyni a tanítást.
Fájdalmas elképzelni, hogy nem úgy kezdem a szeptembert, hogy bemegyek egy osztályterembe, és ismerős osztály esetén vigyorognak rám a gyerekek, akik elmesélik, hogy mit csináltak a nyáron. Vagy egy új osztálynál az, ahogy az első egy-két órán próbálom megmutatni, mi az, hogy kémia, és hogy ezt miért lesz nekik hihetetlenül izgalmas tanulni.
Viszont napról napra egyre fájdalmasabb elképzelni azt is, hogy benne maradok ebben a bántalmazó kapcsolatban, amit oktatási rendszernek hívunk.
Azon gondolkozott már, hogy mivel fog foglalkozni, miután felmondott?
Még nem volt annyi időm rá. Hál'istennek kémia szakos vagyok, van tapasztalatom laborban is, ezért el tudok menni olyan helyre dolgozni, ahol ilyen irányú szaktudásra van szükség. Ezen kívül szívesen lennék masszőr, gyógytornász, vagy bármi ehhez hasonló, amivel embereken lehet segíteni. De szívesen elmennék még kőművesnek vagy asztalosnak is. Tagja vagyok a Pedagógus-Egységnek és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének is, az biztos, hogy továbbra is támogatni fogom őket.