Nem indul újra jövőre Zuzana Čaputová szlovák államfő

külföld
2023 június 20., 17:47

Nem akar indulni a következő, 2024 márciusi elnökválasztáson Zuzana Čaputová szlovák államfő – jelentette be Pozsonyban a liberális politikus.

„A döntés közzététele előtt fel kellett mérnem erőimet a mostantól számított talán hat évre előre. Nagyon őszinte mérlegelés után mára tudom, hogy nem lenne elég erőm egy újabb mandátumhoz. Ezért még le fogom tölteni hivatali időm utolsó évét, és ezzel beteljesítem szolgálatomat ebben a tisztségben. Nem törekszem többé második mandátumra” – mondta Čaputová.

Azt mondta, személyes döntésről van szó, aminek nagyon komoly okai vannak, többek között ide tartozik az is, hogy tekintettel kell lennie a családjára is. „Hátam mögött van életem szakmailag és emberileg négy legnehezebb éve, és még előttem áll egy ötödik, ami feltehetőleg cseppet sem lesz könnyebb. Hivatali időm négy évét négy kormánnyal töltöttem, ősszel pedig egyik ötödiket fogok kinevezni” – mondta az államfő.

A szlovák sajtóban napok óta keringtek híresztelések arról, hogy Čaputová nem akar indulni második mandátumért, a találgatások főleg ennek okait firtatták. Az államfő és családja már évek óta politikai és személyes támadások célpontja, mindenekelőtt a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SSD), illetve szélsőségesek, oroszbarát erők és oltásellenes aktivisták részéről. „Az elnök családja elleni fenyegetések olyan szintet értek el, hogy meg kellett erősíteni a védelmet. Egyre gyakrabban a gyerekeket vették célba” – nyilatkozta Čaputová élettársa, Juraj Rizman nemrég a szlovák sajtónak. (MTI)