Egy babócsai iskolafelújítás az Integritás Hatóság első áldozata, 800 milliót tartanának vissza

közpénz
2023 július 05., 16:02

Közzétette első két lezárt ügyének összefoglalóját az Integritás Hatóság. Egy önkormányzati konfliktuskezelési tréning és egy általános iskola „felújításának” szabálytalanságait vizsgálták, a Kaposvári Tankerületi Központ ellen eljárást is indítottak.

A tankerület 2019-ben kezdte el felújítani az általános iskolát Babócsán, 1,8 milliárd forint hazai és uniós támogatásból, amiből egymilliárd forintot már kifizettek, és el is költöttek. Most így néz ki:

photo_camera Forrás: Integritás Hatóság
photo_camera Forrás: Integritás Hatóság

A tankerület ebből 700 millió forinttal a hatóság vizsgálatának lezárásáig nem számolt el, 423 milliót pedig előlegként olyan cégeknek utaltak el, amik azóta felszámolódtak.

A nagyatádi városi tévé megnézte az iskolát a márciusi eső után is. Az Integritás Hatóság szabálytalansági eljárást indított.

A fideszes vezetésű derecskei önkormányzat pedig még 2022-ben indított beszerzést egy konfliktuskezelési tréningre. Az Integritás Hatósághoz novemberben érkezett a bejelentés szabálytalanság miatt, éppen akkor, amikor Rácz Andrea egykori alpolgármestert megválasztották. A hatóság konkrét összeget és részleteket nem tett közzé. Szabálytalanságot nem állapítottak meg, mert a konfliktuskezelési tréninget végül nem számolta el az önkormányzat.

(via Integritás Hatóság)

Kiemelt videóink