Egyre erősebben szorongatja Iványi Gábor egyházát az állam

egyház
2023 július 10., 19:04

"Megismételt mentességi kérelmünket elutasítva, a Belügyminisztérium júliusban is levonta a köztartozásainkat az oktatási és szociális intézményeinket megillető normatívákból. Több mint 125 millió forintot tartott vissza." - írja hétfői közleményében Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke.

Az egyház vezetője azt írja, a NAV-nál ugyan sikerült elérni, hogy felfüggesszék a végrehajtási eljárást a MET ellen, de továbbra sem utalták vissza az eljárás részeként levont 23 millió forintot. A nehéz anyagi helyzetbe került egyházat és az az által fenntartott szociális intézményeket Iványi megfogalmazása szerint egyre erősebben szorongatják az állami tulajdonú közműcégek is, a szolgáltatás lekapcsolásával, kötbér fizettetésével és egyéb szankciókkal fenyegetve.

Mindezek miatt júliusban is csak arra van pénze az egyháznak, hogy a dolgozóinak csak részleges fizetést adjon. "Sok munkatársunk alig él jobb körülmények között, mint a legszegényebb ellátottjaink. A fizetések csúszása gyakran megborítja a családi költségvetést, lakbérelmaradást, kilakoltatási veszélyt okoz. Ilyen körülmények között kell nap mint nap helytállniuk" - írja Iványi.

Iványi Gábor a Momentum tüntetésén a budapesti orosz nagykövetség előtt 2023. február 24-én.
photo_camera Iványi Gábor 2023 február 24-én, a Momentum orosz nagykövetség előtt tartott tüntetésén. Fotó: Németh Dániel/444

A MET elnöke egy hónapja arról számolt be, hogy a Belügyminisztérium akkor 130 millió forintot tartott vissza abból a normatívából, ami a szociális intézmények működtetése után járna a szervezetnek. "Nehézségeinkre végleges megoldást kizárólag a jogellenesen megvont egyházi státuszunk helyreállítása jelenthet, ebben azonban az elmúlt hónapban sem történt semmilyen érdemi előrelépés" - írja Iványi, arra kérve a Magyar Evangéliumi Testvérközösség híveit és szimpatizánsait, hogy továbbra is támogassák az egyházat és annak szervezeteit.