Mióta mehet nyugodtan végig egy melírozott férfi az Andrássy úton fényes nappal?

Te hol voltál, amikor a kétezres évek elején kivívtuk a férfimelír egyenjogúságát?

Voltak persze előfutáraink. Billy Idol és a Generation X már 1976-ban bepróbálkoztak a szőkítéssel, de a dolog annyira kormeghaladó volt, hogy még a londoni punk közeg piros és lilahajú hangadói is leköpködték őket.

Kurt Cobain a kilencvenes években újra megpróbálta, az eredmény ismert.

És ők olyan fickók voltak, akik tényleg azt csinálták, amit akartak!

Mi, középen elválasztott seszínű seggfrizuránk zavart igazgatása közben dögös szőkeségről, vadító világoskék tincsekről és vidám narancssárga tarajról ábrándozó nyúlbélák joggal hihettük, hogy előbb lesz női köztársasági elnöke Magyarországnak, mint hogy mi nyugodtan, a vonzalmunkat nyíltan felvállalva mehessünk végig az Andrássy úton.Mit mondjak, még 2004-ben is nagy levegőt kellett vennem, amikor egyenként fóliatasakokba csomagolt fürtjeimmel kiálltam cigizni Norbi fodrászata elé a Pozsonyi úton, miután a mester tincsenként bekente a hajamat a világoskék, savanykás illatú varázsszerrel. Miközben a lenyűgöző molekulák vad tempóban szívták ki a színt a hajamból, az előttem elhaladó, a varjúrettegést még hírből sem ismerő újlipóti nénik féltékeny vasvillaszemekkel bámultak, a bácsik szája pedig önkéntelenül is a “BUZI” szót formálta. Némelyiküké igazából tudatosan formálta, ők közelebb is léptek, utána sziszegték az arcomba. A lábam úgy citerázott, mint Rojtos Gallai István a szenttamási Kálvárián, de kitartottam.

És kitartottam a Gyurcsány- és Bajnai-korszak tüntetésein is, ahol a jobbos nénik állandóan betámadtak a hajam miatt, sőt egyszer több tucatnyi öregasszony “szemét eszdéeszes libsi!” kiáltások közepette aprópénzzel is megdobált, pusztán azért, mert frissen voltam melírozva.

Miért vállaltam mindezt a Szőkített Férfiak Szüfrazsettjeként, miközben sokáig kifejezetten gyűlöltem fodrászhoz járni, mert a kommunizmus alatt a pincéreknél is unottabb fodrászok azzal vágtak vissza a rendszernek, hogy minden levágott, szúrós hajszálat a gyerekek nyakába szórtak, a szüleim pedig általános iskolás koromig minden nyár elején kopaszra nyírattak, hogy úgy nézzek ki, mint egy felére összezsugorított Paudits Béla?

Eddig fogalmam sem volt róla.

Most viszont már tudom, hogy ezzel kódolt jeleket küldtem a mellettem elhaladóknak arról, hogy termékeny vagyok, illetve védelmezési és gondoskodó reflexet igyekeztem kiváltani a környezetemből. Ezt a nyári szezon egyik legjobb budapesti kiállításán tudtam meg a Kiscelli Múzeum pincerendszerében. A címe “A jólfésültség története - Fodrászipari forradalom Budapesten”. A cím annyiban alulfogalmaz, hogy itt valójában szinte mindent megtudhatunk a hajbuzerálás modern kori európai történetéről, nemcsak arról, ami Budapesten történt.

Másszuk is le a Kiscelli meglepően hosszú pincerendszerébe!

A poén előre elpapjancsizva: a 9,5/10-es kiállítás elképesztően sok és sokféle információt juttat az agyunkba, kifejezetten szórakoztató, néha látványos formában, meghökkentően sok oldalról elemezve az emberiség ősi késztetését arra, hogy a legváltozatosabb módokon tegye tönkre a haját. Van itt haj- és fodrászatügyi kitekintés a kortárs képzőművészettől a biokémián át a bútor- és háztartásigép-történetig mindenféle területeken.