Útszéli kereszteket állítana a KDNP a békéért

POLITIKA
2023 július 13., 13:00

„A kereszt nem csupán szimbólum, nemcsak vallási jelkép, hanem erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben is valóságos igazodási pont, amelynek köszönhetően a magyarság otthonra talált a Kárpát-medencében, és amelynek köszönhetően megmaradtunk”, mondta a területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkár szerdai munkanapján Járdánházán, ahol a helyiek által örökbefogadott keresztet avattak fel. Latorcai Csaba, aki KDNP főtitkára is, köszöntőjében arra bíztatott mindenkit, hogy csatlakozzanak a pártja felhívásához, állítsanak út menti keresztet a békéért.

„Legyenek ezek a keresztek felkiáltójelek, keresztény kiáltások és kiállások a békéért!”

- mondta.

photo_camera Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Latorcai szerint "a történelem napjainkban is helytállást kíván tőlünk", a kihívások közt pedig egyenlőségjelet tett a járvány, az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciós politika közt. Szerinte

ma is "a jövő és a jövőtlenség között kell választanunk". Mert amíg Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, keresztény hitükért embereket hurcolnak meg, addig "mi itt, Magyarországon összefogással megújítjuk ezeket a szent szimbólumainkat."