Dróntámadás ért egy épületet Moszkva kellős közepén

háború
2023 augusztus 18., 07:05

Ukrán dróntámadás ért egy épületet Moszkva város üzleti negyedében helyi idő szerint hajnali négykor, állította az orosz védelmi minisztérium. Nem ez az első eset, hogy az orosz főváros ellen dróntámadás indult.

Moszkva üzleti negyede
photo_camera Az üzleti negyed távolról Fotó: MLADEN ANTONOV/AFP

Szergej Szobjanyin, polgármester elmondása szerint a légvédelem lelőtte a drónt, és csak a törmelékek hullottak az Expo Centerre. Az épületet, amely kevesebb mint öt kilométerre található a Kremltől, általában konferenciák és kongresszusok rendezésére használják.

Egy Reutersnek nyilatkozó szemtanú erős robbanásról számolt be, a közösségi médiában megjelent, de meg nem erősített felvételeken sűrű, fekete füstöt látni, míg a védelmi minisztérium szerint a törmelék nem okozott tüzet, sem jelentős károkat.

Moszkva az utóbbi hónapokban vált dróntámadások célpontjává, így május, július végén és augusztus elején is drónok csapódtak be az Expo Center környékén. (BBC, Reuters)