Elég intenzív időszakod van, kijött az Opera című kislemezed, turnéztok az élő produkcióval, felléptetek a Szigeten, kétszer töltöttétek meg rövid időn belül a Budapest Parkot, dj-zel. Hogy éled meg ezt a pörgést?
Picit túl gyorsan jött minden. A barátaimmal azt szoktuk beszélni, hogy olyan, mintha egy nagyon szép álom lenne az egész, hogy turnézunk, koncertezünk, mindenhol nagy bulit csinálunk, jönnek az új zenék. Csúnyán vagy zárójelben mondva befutottunk, erős a nyár, bírom a tempót, remélem bírni fogom még.
De az jó, hogy amikor vidéken koncertezünk, akkor maradunk egy-két napot a városban a barátaimmal, így ünnepelünk. Ha úgy nézzük, most fogok idén hatodjára elmenni nyaralni.
A színpadon a következő dolgokat szoktad művelni: ugrálsz, járkálsz fel-alá, néha a laptopon babrálsz valamit, ritkán énekelsz a mikrofonba, azt is torzított hangon, miközben van hegedűs, dobos és basszusgitáros is melletted. Te hogy nevezed azt, amit a színpadon csinálsz?
Mindig a Scooter jut eszembe. Valami ahhoz hasonlót szeretnék, bár azért ők több dolgot csinálnak, mint én. Nekem az az első, hogy jól érezzem magam színpadon, bulizok a saját zenémre, egyszer-kétszer odamegyek a laptophoz, megigazítok egy-két dolgot, billentyűbe kicsit belepötyögök, ha kell, de nélkülem is le tud menni a koncert. Én csak elvagyok, ugrálok, rohangálok, veretek, baszatom.Az mindig az első számnál eldől, hogy milyen lesz a koncert, azon múlik az egész, hogy a közönség hogy reagál arra, amit csinálok. Ez ilyen oda-vissza kölcsönhatás, ha ők jól érzik magukat, akkor én is, ugyanígy fordítva. Egy szám alatt az is kiderül, hogy az adott közönség miattunk jött, vagy csak odatévedtek. Ez régebben gyakori volt, most már szerencsére meg tudjuk mozgatni a nagy előadók közönségét is.
A korábbi interjúid alapján inkább introvertált típusnak tűnsz. Mondtad például, hogy nem tudod visszahallgatni magadat. Van egy maszk is rajtad. Közben azért a színpadon elég energikus vagy, már-már agresszív, ráadásul több ezer ember előtt lépsz fel. Ezt a két oldaladat hogy tudod összehozni?
A maszk nagy szerencse, hogy van, ez kicsit marketingfogás is, de anélkül biztos, hogy nem tudnám csinálni. Fellépés előtt kicsit koncentrálok, fejben átrendezem a dolgot, átszellemülök,és a színpadon már nem Pócsi Botond, hanem Hundred Sins vagyok, az egy karakter, egy szerep, bármit megcsinálhatok, mert az nem én vagyok.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!