Miután senki nem foglalkozott vele, több civil úgy döntött, megtisztítják a sümegi második világháborús emlékművet. Valaki azonban feljelentette őket rongálás miatt, így a rendőrség kénytelen volt kivizsgálni az esetet. Mikor a hatóságok látták, hogy pont a rongálás ellenkezője történt, megszüntették a nyomozást.
„A város tulajdonában levő emlékművet nem újították fel, egyáltalán nem tartották karban. Ezért úgy döntöttünk, hogy mi megtesszük, és felújítjuk. Megkerestem egy kőfaragó barátomat, hogy megnézze, mit tudunk ezzel tenni. Nagyon elhanyagolt volt, kettő napos munkába telt, míg felújítottuk” - mondta az ATV Híradójának Németh Szabolcs a katonák és a Holokauszt áldozatainak neveit felsoroló, 1991-ben állított emlékműről.
A civilek azt mondják, tudják ki fordulhatott a rendőrséghez. „Amíg ő ezt a feljelenést megírta, addig mondjuk ellátogathatna ide is és mondjuk a gaztól, valamint a borostyántól megtisztíthatná a bástyát, vagy összeszedhetné a szemetet egy fekete zsákba, de ő nem ezt tette. Hanem írt egy feljelentést” - nyilatkozta Kovács Mihály, az Élhetőbb Városért Egyesület elnöke, aki szerint ezen logika szerint „rengeteg padot rongáltunk meg”.
A város kormánypárti polgármestere a csatorna megkeresésére azt mondta, szerinte nem történt feljelentés. A rendőrség a helyi lapnak azonban megerősítette, hogy megszüntettek egy eljárást, mert kiderült, hogy tisztítás és nem rongálás történt. (ATV)