Egy Ukrajnában bolyongó belga hegedűművész, aki lépten-nyomon nácikba botlik

külföld
2023 szeptember 03., 06:16

Üres mozikban játsszák az orosz Tanú című propaganda játékfilmet, írja a Guardian. A filmet augusztus 17-én mutatták be, a lap beszámol egy előadásról, ahol a száznézős teremben mindössze négyen ültek.

A film egy belga hegedűművészről szól, akik az orosz csapatok február 24-i inváziója előtti napokban érkezik Kijevbe koncertezni. A háború, azaz különleges katonai műveletek megindulása után a belga a tanúja lesz „az ukrán nacionalisták embertelen bűncselekményeinek és véres provokációinak”.

A filmben az ukrán parancsnok természetesen Mein Kampffal a hóna alatt mászkál, az ukrán katonák pedig Adolf Hitlernek fogadnak hűséget.

A 200 millió rubeles (740 millió forint) költségvetésű film az első két hétben csupán 14 millió rubel (51 millió forint) bevételt hozott.

photo_camera Forrás: imdb.com

Felmérések szerint az oroszok 40 százaléka nem követi aktívan az ukrajnai eseményeket, a megkérdezetteknek csupán 23 százaléka állítja, hogy szorosan figyelemmel kíséri a harcokat. Egy Kreml számára készített tanulmány is azt állítja: az orosz társadalom nem akar tudomást venni a háborúról.

A Putyin-rezsim mégis imádja a propagandafilmeket. A Krím 2014-es elfoglalása után készült el a Krím című film, amivel igazolni akarták a félsziget elfoglalásának jogosságát, de készült propaganda-vígjáték az Oroszországot a Krímmel összekötő kercsi hídról is.

Ukrajna lerohanása miatt a hollywoodi stúdiók elhagyták az orosz piacot, így például sem a Barbie-t, sem az Oppenheimert nem forgalmazzák hivatalosan, pedig igény volna rájuk.