A legjobb film díját nyerte el saját szekciójában a Magyarázat mindenre Velencében
2023 szeptember 09., 20:42
„Teljesen biztosak voltunk benne, hogy ez a film nem lehet Magyarország Oscar-jelöltje”
Október 5-én mutatják be Reisz Gábor új filmjét. A Magyarázat mindenre egy 18 éves fiú botrányba torkolló érettségi vizsgájának történetén keresztül mutatja be a kéttészakadt Magyarországot. A film állami támogatás nélkül készült a magyar független filmes Proton Cinema és a szlovák MPhilms koprodukciójában, az utómunkához pedig az AVF-Szlovák Audiovizuális Alaptól nyertetek támogatást. A film producerével, Berkes Júliával beszélgettünk
- a magyar filmek állami finanszírozásának lehetetlenségéről,
- arról, hogy miként lehet aligpénzből összehozni egy filmet, amit aztán díjat nyer egy nemzetközi filmfesztiválon,
- hogy lehet-e egyáltalán oldalakról beszélni a filmszakmában,
- és hogy pályáznának-e újra a Nemzeti filmintézetnél.
Leginkább a jelenlegi finanszírozási helyzet lehetetlensége érdekel. Meg sem kerestétek az NFI-t (Nemzeti Filmintézet). Naiv kérdés: miért nem?
Indítsunk talán egy kicsit távolabbról. Gabival (Reisz Gábor, a Magyarázat mindenre rendezője) 2006-ban együtt kezdtük a Filmművészeti Egyetemet. Ez egy nagyon régi munkakapcsolat és barátság, gyakorlatilag egyszerre indultunk el a szakmában, öt kisjátékfilmet csináltunk együtt, ez volt a harmadik nagyjátékfilmünk. Ő az egyik oka, hogy producer lettem.
Hogy lesz valakiből producer?
Én véletlenül lettem az. Nem tudom, most hogyan lesz valakiből producer, de én a középiskola után az ELTE kommunikáció, angol és filmtudomány szakjaira mentem. Az a tipikus 18 éves voltam, aki nem tudja, hogy mit tanuljon tovább, a családomban matematikusok, fizikusok, orvosok, jogászok, nagyon más típusú szakmák vannak. Már fél éve jártam az ELTE filmtudomány szakára, kerestem az utamat, amikor egy barátom szólt, hogy keresztféléven indul a gyártásszervező szak az SZFE-n. Beadtuk a jelentkezésünket mindketten, de úgy, hogy tudtuk, ez egy négy-öt fordulós felvételi. Gyakorlatilag a halálra ítéltek nyugalmával csináltam végig az egész procedúrát, de legnagyobb meglepetésemre felvettek és bekerültem az öt fős osztályba, ahogy az a barátom is. Ott találkoztam Gabival, akinek eleinte a gyártásvezetőjeként dolgoztam. Én választottam őt, mert láttam a felvételi filmjét, és első évben megmondhattuk, hogy kivel szeretnénk dolgozni. Gábor egyébként már a főiskola alatt tudta, hogy nagyjátékfilmmel szeretne majd diplomázni. Végzősként kaptak bruttó hárommillió forintot diplomafilmekre, eredetileg kisjátékfilmre az akkori Filmalaptól (a mai Nemzeti Filmintézet - NFI elődje), ebből indult a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan 2014-ben. Ahhoz szereztünk még szponzorációkat és egy kis pénzt.
Ez csak azért fontos előzmény, mert az első nagyjátékfilmünk is úgy készült, mint a Magyarázat mindenre; ugyanúgy a semmiből raktuk össze, teljes szabadságban, igazi finanszírozás nélkül. Ha jól emlékszem, a VAN-nak tízmillió forint körül volt végül a költségvetése. Aztán a Rossz verseknél 2018-ban már kaptunk 230 millió forintot a Filmalaptól, amiből gyakorlatilag két nagyjátékfilmnyit forgattunk: 55 napot, 120 helyszínen, négy évszakban, két országban. Az is egy nagy kihívás volt, és az első olyan munkánk lett, ahol volt egy értelmezhető költségvetésünk.
A Rossz versek után jelentkeztünk a Filmalapból lett Nemzeti Filmintézethez egy filmtervvel, a Dob-Klauzál sarokkal 2020-ban, ami bekerült a fejlesztési rendszerbe. Egy évig fejlesztettük, és utána, amikor a gyártásra pályáztunk volna, megírták, hogy nem mehetünk tovább. Az egész méltatlan volt, mert egy évig dolgozott rajta Jakab Juli forgatókönyvíró és Reisz Gábor, és közben végig az volt a visszajelzés, hogy ezt nagyon szeretik. Elég hosszú idő volt, mire össze lehetett Gábort kaparni ebből. Utána beadtunk egy esküvői, szerelmi történetet, kíváncsiságból. Azt be sem engedték fejlesztésre. Azt hiszem, az volt az a pont, amikor…
Amikor rájöttetek, hogy nem a téma a probléma.
Két filmtervet elutasítottak egy olyan rendezőtől, akinek mindkét filmjének volt 65 ezer nézője a mozikban, nyert nemzetközi és magyar fesztiválokon, tehát nem lehetett azt mondani, hogy eredmény nélküliek voltak. És félreértés ne essék – egyáltalán nem gondoljuk, hogy bármi alapértelmezett járna nekünk, és, hogy minden pályázaton nyerni kell minden projektnek. Tudjuk, hogy mindig van esély az elutasításra, de érzékeltük, hogy itt egy tendenciával állunk szemben, és nem egy döntőbizottsággal. Én nagyon hiszek az építkezésben, abban, hogy lépcsőről lépcsőre haladunk és egyáltalán nem milliárdokból akartam a következő filmet megcsinálni, csak annyiból, amit maga a történet igényel. De igen, azt éreztük ezután, hogy felesleges pályázni, nem fogják támogatni. Akkor arra jutottunk, hogy most vagy várunk még évekig, vagy folyamatosan pályázunk, bízva abban, hogy egyszer csak lesz valami, vagy megpróbálunk visszamenni ahhoz a filmkészítési módszerhez, amit sajnos már elég jól ismerünk. A kérdés ilyenkor mindig az, van-e olyan mondandónk, ami releváns, és elkészíthető ilyen keretek közt is.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!