Milyen lehet egy rádiókabaré a kétezerhúszas években? Engem már az is meglepett, hogy egyáltalán létezik még a műfaj. A szocialista Magyarországon hétfőnként egészen 1989-ig nem volt tévéadás. Mit tehetett ilyenkor az ember, ha nem akarta – földrajzi elhelyezkedéstől függően – a csehszlovák, jugoszláv, román vagy osztrák tévét nézni? Rádiót hallgatott. Nem véletlenül adták hétfőnként az egyik leghallgatottabb rádióműsort: a Rádiókabarét.

Nagyon várta az ember, mert ott – ha óvatosan is, de – lehetett építő jellegű kritikával illetni a fennálló rendszert. 1983-ban például így vezettek fel egy képzeletbeli nyugdíjassal (Major Tamás) készített interjút: „Nemdebár a létminimum alsó határán tengődő kisnyugdíjashoz van szerencsém?” A nyugdíjas aztán olyanokat mondott, hogy a kabátját még 1947-ben vette, húst nem eszik, így nem érintik a húsiparban tapasztalható áremelkedések, ahogy a cukor árának soron kívüli emelkedése sem, mert arról is leszokott már.

Vagy ott van Lázár György, a későbbi miniszterelnök – a szocializmusban ez nem volt olyan impozáns meló, a párt utasításainak végrehajtója volt – az első politikus volt, akinek a neve elhangozhatott a Rádiókabarában. 1970-et írtunk, munkaügyi miniszternek nevezték ki az akkor 45 éves, teljesen ismeretlen politikust. A hónap híre rovatban így élcelődtek vele: Hír: Lázár az új munkaügy miniszter. Kommentár: Miért, az előző ki volt?

Mégis lehet viccelődni Mészáros Lőrinccel?