A magyar kormány beállt a kínai béketerv mögé

POLITIKA
2023 október 16., 13:45

Nem régen végeztünk Vang Ji kolegámmal, barátommal, külügyminiszter úrral a kétoldalú tárgyalással, és természetesen ennek a tárgyalásnak is a napirendjén az első helyen szerepelt az ukrajnában zajló háború, de még inkább annak lezárásának lehetősége” - mondta Szijjártó Péter a magyar közmédiának Pekingben.

A külügyminiszter üdvözölte, hogy Kína rendkívül aktívan fellép a béketeremtés érdekében, és megköszönte a kínai vezetés erőfeszítéseit, majd azt mondta: „A kínaiak által előterjesztett béketerv az, amely a leginkább közel áll a mi elképzelésünkhöz is. Ennek két oka van, egyrészt a békéről szól, másrészt meg létezik. Nem nagyon van sajnos más olyan béketerv, amely elismerné azt, hogy a csatatéren nincs megoldása ennek a háborúnak.

Egyébként Vlagyimir Putyin a kínai tervet szintén jó kiindulási alapnak tartja, míg az az amerikai kormány időhúzó taktikának minősítette. Az ellenségeskedések beszüntetését követelő kínai terv ugyanis nem mondta ki konkrétan, hogy Oroszországnak ki kell vonulnia Ukrajnából, valamint egyetlen ponton sem használja a háború vagy invázió szavakat az ukrajnai helyzet leírására, csupán válságról beszél. Az Európai Bizottság februárban szintén úgy látta, hogy Kína 12 pontos terve helytelen elképzelésekre épül, és hallgatólagosan igazolja Oroszország invázióját.

Szijjártó Péter és Wang Yi kínai külügyminiszter Pekingben
photo_camera Szijjártó Péter és Wang Yi kínai külügyminiszter Pekingben Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Ezzel szemben Szijjártó szerint a kínai rendezési javaslat nem arra játszik, hogy az idő múlásával javulhatnak a béke feltételei, hanem arra, amit a magyar kormány is vall, hogy a békének az idő előrehaladtával romlanak a lehetőségei. „A kínai béketerv sikere Magyarország nemzeti érdekével egybeesik, Magyarországnak ugyanis számos okból az az érdeke, hogy végre béke legyen Ukrajnában, és azt látjuk, hogy bár Európában továbbra is egyfajta háborús pszichózis uralkodik, a világ döntő többsége már a háború végét várja.” (via MTI)