A Momentum elment kordont bontani, de eltévedt úgy 7400 kilométerrel

belföld
2023 október 18., 06:37

Ahogy mostanában időként szokták, szerda reggel ismét kordont bontottak a Momentum aktivistái a Karmelitánál (itt egy majdnem negyedórás videót is megnézhet a most már, sokadik alkalommal nem igazán meghökkentő akcióról). Hadházy Ákos a kordonbontáson többek között arról beszélt: mostanra a kormány is bevallotta, nem az építkezés miatt épült a kordon, hanem „a miniszterelnök gyávaságából” személyvédelemre.

Az ellenzéki politikusok Hadházy Ákos vezetésével ismét szerették volna átadni a követeléseik hétpontos listáját, írja a Telex. Ez volt az, amit márciusban, az első kordonbontáskor végül a falra ragasztottak. Ebben az ellenzéki párt egyebek mellet tiszta, szabad választást követel, valamint sajtószabadságot, a rendeleti kormányzás megszüntetését, a korrupció felszámolását, a munkavállalói jogok visszaállítását.

A követeléslistát azonban ezúttal sem sikerült átadniuk a miniszterelnöknek. A Telex azt írja: „a képviselő szerint a rendőrök azt mondták neki, hogy senki nincs az épületben, így legfeljebb postán tudják elküldeni a miniszterelnöknek a követeléseket.” Ez most egészen határozottan nem tűnt mondvacsinált indoknak: Orbán Viktorról ugyanis jó néhány napja tudhatjuk, hogy elutazott a Karmelitától nagyjából 7400 kilométerre keletre, enyhén délkeletre lévő Pekingbe (ahol olyan keményen tárgyalt Putyinnal például a békéről, hogy az orosz elnök meg is dicsérte őt ezért).