Rövid videót tett közzé a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség a pekingi Vlagyimir Putyin–Orbán Viktor-találkozóról. Az orosz nyelvű anyagban – a magyar miniszterelnök szövegét szinkrontolmács fordítja, elsősorban az hallható – előbb Putyin beszél, örvendezve, hogy ezekben a nehéz időkben is vannak európai államok, amelyekkel nem szűntek meg a kapcsolataik, annak ellenére, hogy nem könnyű azokat fenntartani.
Nem mellesleg: Orbán Viktor az egyetlen európai uniós politikus, aki részt vesz a pekingi Egy övezet – egy út fórumon, amelyen szerdán fel is szólal. (Cikkünk korábbi verziójában az szerepelt, hogy ő az első EU-s vezető, aki a háború kezdete óta találkozott Putyinnal, ez azonban nem stimmel: az osztrák kancellár korábban már randevúzott az orosz elnökkel.)
Az orosz elnök a továbbiakban azt is megemlíti, hogy az előző évben a kereskedelmi forgalom a két ország között több mint 80 százalékkal nőtt, és bár idén 30-egynéhánnyal csökkent eddig, az nem nullázza le a korábbi emelkedést.
Orbán Viktor ezek után arról beszél, hogy megszámolta, tizenháromszor találkozott az orosz elnökkel 2009 óta, de ilyen összetett körülmények között még sosem. Ennek oka nem más, mint a katonai művelet – egyértelműen nem háborút mond – és a vele járó nyugati szankciók.
Mindazonáltal Magyarország sosem akart és most sem készül ellenséges lenni Oroszországgal szemben, így amit tehet, azt meg is teszi, igyekszik mindent megmenteni a közös vívmányokból. Éspedig nemcsak a kétoldalú párbeszéd, hanem a gazdaság szintjén is.
A magyar miniszterelnök külön is megköszöni Putyinnak, hogy a Roszatom Magyarország remek partnere maradt, és a Gazpromnak, hogy teljesíti szerződéses kötelezettségeit. Senki sem szereti, ha munkájának eredményei olyan fejlemények miatt nullázódnak le, amelyekről nem tehet, ezért is bizakodik a folytatásban, mondja Orbán a közzétett videón, amelyet oroszul tudó olvasóink az elejétől a végéig kiélvezhetnek alább:
Akinek ez sok lenne, annak itt van a katonai műveletes részlet:
A találkozóról Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtósa korábban közleményt adott ki, mely szerint a két vezető egyeztetett a magyar–orosz együttműködésről a gáz- és olajszállítások, valamint a nukleáris energia területén, Orbán Viktor pedig a béke fontosságát hangsúlyozta. Kifejtette úgymond: az egész kontinens, így Magyarország számára is kulcsfontosságú, hogy legyen vége a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak.