Mahsza Amini, az iráni hatóságok által meggyilkolt nő kapta a Szaharov-díjat

külföld
2023 október 19., 16:43

Mahsza Amini egy kurd származású nő volt, aki 22 évesen, rendőrségi őrizetben halt meg Iránban tavaly. Most megkapta az EU legmagasabb emberi jogi díját, a Szaharov-díjat. Aminit azért tartóztatták le 2022 szeptemberében, mert – a hatóságok szerint – megszegte a fejkendő viselésére vonatkozó törvényt, majd három nappal később meghalt az őrizetben. Halála óriási tiltakozást váltott ki az iszlám teokrácia ellen.

Mahsa Amini
photo_camera Mahsa Amini

Amikor az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola bejelentette, hogy a díjat Amini és az iráni Nő, élet, szabadság mozgalom kapta, azt mondta, hogy az a nap „gyalázatos volt", és Amini „brutális meggyilkolása" fordulópontot jelentett.

Az iráni hatóságok azt mondták, Amini szívrohamot kapott, de Amini támogatói szerint a rendőrség megverte, és belehalt sérüléseibe. Halála tüntetéseket váltott ki, amelyek az egész országban elterjedtek, és gyorsan az iráni iszlám teokrácia négy évtizedes fennállásának megdöntésére irányultak. A hatóságok erőszakos fellépéssel válaszoltak, amelyben jogvédő csoportok szerint több mint 500 embert öltek meg és 22 000-et vettek őrizetbe.

Mahsa Amini temetésére óriási tömegek érkeztek október végén.
photo_camera Mahsa Amini temetésére óriási tömegek érkeztek október végén. Fotó: -/AFP

A tüntetések az év elején nagyrészt lecsillapodtak, de az elégedetlenség jelei még mindig széles körben tapasztalhatók. Teheránban és más városokban hónapokig nyíltan lehetett látni nőket, akik semmibe vették a fejkendőre vonatkozó szabályt, ami nyáron újbóli kemény fellépést váltott ki.

A díjátadó ünnepségre december 13-án kerül sor. A tavalyi díjat Ukrajna népe és képviselői kapták az orosz invázióval szembeni ellenállásukért. Az idei döntősök között volt még Vilma Núñez de Escorcia és Rolando Álvarez, az emberi jogok védelméért folytatott harc két emblematikus személyisége Nicaraguában, valamint három lengyel, salvadori és amerikai nő, akik a szabad, biztonságos és legális abortuszért folytatott harcot vezetik.

(Guardian)

Kiemelt videóink